Dez Bryantnek nem volt 1000 yardos szezonja 2014 óta. De még csak 100 yardos meccse sem volt 2016 novembere óta, tehát 23 találkozót hozott le úgy, hogy nem érte el a 100 yardos határt. A Cowboys korábbi elkapója már 30 éves és egy achilles-sérülésből lábadozik. Bryant viszont reméli, hogy mindezek ellenére lesz valaki, aki szerződteti 2019-ben.
Még játszanom kell, van még dolgom a ligában. Ez nem érhet így véget. Fel kell mutassam még az X-et.
Dezt a Cowboys áprilisban vágta ki, hogy 8 millió dollárt spóroljon a fizetési sapkában. A hírek szerint a Ravens ajánlott neki hosszabb szerződést, a Browns pedig egyéveset, de egyiket sem fogadta el a holtszezonban, hiszen egyéves szerződést szeretett volna egy contendernél, miközben még sérülésből lábadozott. Ezt végül megkapta a Saintsnél novemberben, azonban egyből a második edzésén elszakította az achillesét.
A felépülési ideje 5-8 hónap, a Saints pedig jelezte, hogy lehet szó az újraigazolásáról jövőre, főleg miután látták, hogy a csapattársai mennyire megszerették két edzés alatt is – sérülése utáni meccsen mindenki felmutatta az X-et TD-je után. Aztán persze majd meglátjuk, mi lesz a sorsa Bryantnek.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint