Connect with us

Hír

Dirk Koetter a legmerészebb edző

Koetter munkásságát az utóbbi időben sokat kritizálja a sajtó és nem is jogtalanul teszi ezt. A Buccaneers vezetőedzőjének sok rossz húzása volt az elmúlt években, kezdve a Fitzpatrick-Winston irányítókeringővel vagy az évek óta teljesen elhanyagolt védelemmel. Van azonban olyan dolog, amiben dicsérhető.

 

 

Egy friss statisztika szerint 2008 óta ő kockáztatott negyedik és egy szituációnál a legnagyobb százalékban. Koetter közel az ilyen esetek 65%-ban nekiment a kísérletnek, ami egy szeptemberi nyilatkozatának tükrében nagyon meglepő. A Saints elleni első fordulós győzelem után ugyanis sokan számon kérték tőle, hogy miért nem mentek neki egyetlen negyedik szituációnak sem, mikor az offense mindent megoldott azon a mérkőzésen. Ő akkor azt válaszolta, hogy bár tudja, hogy a számok azt mutatják, hogy neki kell menni, de túlságosan nagy a tét és az állásába kerülhet egy rossz döntés. Ezek után furcsa látni, hogy egész karrierjét tekintve mennyire kockázatvállaló.

 

Mögötte egyébként Doug Pederson a második és Sean McDermott a harmadik. Az ő helyezésük már nem túl meglepő. Ahogy az sem, hogy a sor legvégén a konzervatívabb, maradibb edzők vannak. Jim Caldwell például az ilyen esetek 25%-át próbálta csak meg, de Jeff Fisher is éppen csak üti a 30%-ot.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások