Feje tetejére állt a draftsorrend a hétvégi forduló után, hiszen nyert a Raiders és a 49ers is, így ismét hármas holtverseny van az 1/1-ért mérleg alapján. Sokkal érdekesebb viszont, hogy sorsoláserősség alapján is kettős holtverseny van még, így még tovább kell mennünk a tiebreakerek közt, ezzel pedig a 49ers került pole pozícióba Nick Bosáért és az 1/1-ért.
Ahogy többször írtam már, a draftnál csak két dolog számít a sorrend megállapításánál: mérleg, majd sorsoláserősség. Viszont mindig tanul valami újat az ember: ezután még nem a pénzfeldobás következik, legalábbis ha csoport- vagy konferenciariválisokról van szó. Ha a két kérdéses csapat ugyanabban a divízióban vagy konferenciában játszik, akkor még a csoporton belüli, illetve a főcsoporton belüli mérleg is dönthet, kié a magasabb pick.
Ez a helyzet most a 49ers és a Cardinals kapcsán, hiszen mindkét csapatnak pontosan ugyanaz a mérlege és a sorsoláserőssége is. Mindkét csapat ellenfeleinek pontosan 106-94-2 az összesített mérlege (a különbség annyi, hogy a 49ers az 5-8-as Giantsszel és 5-8-as Buccaneersszel játszik, a Cardinals pedig a 6-7-es Redskinsszel és a 4-9-es Falconsszal). Ha az egyik csapat az AFC-ben, a másik az NFC-ben játszana akkor nem így nézne ki a sorsolásuk pénzfeldobás döntené el, hogy ki húzhat az első helyen. Így viszont a 49ers a befutó, nekik ugyanis 0-4 a divízión belüli mérlegük, míg a Cardinalsnak 2-2. (Tavaly és tavalyelőtt is sor került pénzfeldobásre egyébként, a 2017-es drafton a Vikings és a Colts között, a 2018-as drafton pedig a Raiders és a 49ers között.)
Egy szó, mint száz, így néz ki a draftsorrend jelenleg előbb a mérleget, majd a sorsoláserősséget feltüntetve:
- San Francisco 49ers 3-10 (0,5271)
- Arizona Cardinals 3-10 (0,5271)
- Oakland Raiders 3-10 (0,5659)
- Atlanta Falcons 4-9 (0,4927)
- New York Jets 4-9 (0,5049)
- Buffalo Bills 4-9 (0,5317)
- Jacksonville Jaguars 4-9 (0,5459)
- Tampa Bay Buccaneers 5-8 (0,5000)
- New York Giants 5-8 (0,5048)
- Detroit Lions 5-8 (0,5075)
- Cincinnati Bengals 5-8 (0,5294)
- Green Bay Packers 5-7-1 (0,4828)
- Cleveland Browns 5-7-1 (0,5194)
- Washington Redskins 6-7 (0,4783)
- Carolina Panthers 6-7 (0,4927)
- Philadelphia Eagles 6-7 (0,5243)
- Denver Broncos 6-7 (0,5317)
- Miami Dolphins 7-6 (0,4585)
- Indianapolis Colts 7-6 (0,4663)
- Tennessee Titans 7-6 (0,5096)
- Baltimore Ravens 7-6 (0,5049)
- Minnesota Vikings 6-5-1 (0,5024)
- Pittsburgh Steelers 7-5-1 (0,5000)
- Seattle Seahawks 7-5 (0,5024)
- Dallas Cowboys 8-5 (0,4783) –»Oakland Raidershúz majd a helyükön
- Chicago Bears 9-4 (0,4478) –»Oakland Raiders húz majd a helyükön
- Houston Texans 9-4 (0,4638)
- New England Patriots 9-4 (0,4902)
- Los Angeles Chargers 10-3 (0,4829)
- New Orleans Saints 11-2 (0,4706) –»Green Bay Packers húz majd a helyükön
- Los Angeles Rams 11-2 (0,4828)
- Kansas City Chiefs 11-2 (0,4829)
A rájátszásban természetesen majd újrakalibrálódik a sorrend és a mérleg és sorrenderősség előtt a rájátszásból való kiesés ideje fog számítani.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint