Connect with us

Érdekességek

Hihetetlenül bonyolult az AFC rájátszás

Még négy csapat szerezheti meg az első kiemelést az AFC-ben az utolsó forduló előtt – ennél csak egyszer, 1980-ban volt több pályázó az utolsó kör előtt -, ráadásul még a jelenleg nem is playoff résztvevő Titans is odaérhet a második kiemelt helyre. Ennyire szoros a verseny és ennyire bonyolultak a forgatókönyvek. Megpróbálunk most rendet tenni a fejekben, hogy hogyan is nézhet ki az amerikai konferencia rájátszása. 

Az NFC bezzeg pofonegyszerű, azzal ITT foglalkoztunk. 

Az AFC sorsdöntő mérkőzései: Jaguars @ Texans, Jets @ Patriots, Browns @ Ravens, Chargers @ Broncos, Raiders @ Chiefs, Bengals @ Steelers és Colts @ Titans.

Ha valakinek esetleg a kép alapján nem megy a dedukció, azt nem hibáztatjuk, szóval próbáljunk meg rendet tenni, még nekem sem lesz egyszerű.

Kansas City Chiefs

Ha a Chiefs nyer, akkor

  • első kiemelt.

Ha a Chiefs veszít, akkor

  • első kiemelt, ha
    • kikap a Chargers, a Patriots és a Texans is.
  • második kiemelt, ha
    • a Chargers veszít, illetve a Patriots vagy a Texans nyer. Csak és kizárólag az egyik győzelme esetén második kiemeltek, a másik csapat veresége kell.
  • harmadik kiemelt, ha
    • a Chargers veszít, de a Patriots és a Texans is nyer.
  • ötödik kiemelt, ha
    • a Chargers nyer.

A Chiefs nem lehet negyedik vagy hatodik kiemelt. Győzelemmel tiszta sor, vereséggel viszont az ötödik kiemelés a legvalószínűbb forgatókönyv.

New England Patriots

Ha a Patriots nyer, akkor

  • minimum második kiemelt, kicsit pontosabban
  • első kiemelt, ha
    • a Chiefs és a Chargers is veszít
  • második kiemelt, ha
    • a Chiefs vagy a Chargers bármelyike nyer.

Ha a Patriots veszít, akkor

  • második kiemelt, ha
    • kikap a Texans, a Ravens és a Titans is.
  • harmadik kiemelt, ha
    • nyer a Texans és kikap a Ravens VAGY
    • kikap a Texans, nyer a Ravens és nyer a Colts VAGY
    • kikap a Texans, kikap a Ravens és nyer a Titans.
  • negyedik kiemelt, ha
    • a Texans és a Ravens is nyer VAGY
    • a Ravens és a Titans is nyer, de a Texans veszít.

A Patriots nem lehet ötödik vagy hatodik kiemelt, hiszen a csoportját már megnyerte. Győzelemmel megvan a pihenőhét, vereséggel viszont a negyedik helyig is lecsúszhatnak.

Houston Texans

Ha a Texans nyer, akkor

  • első kiemelt, ha
    • kikap a Chiefs, a Patriots és a Chargers is.
  • második kiemelt, ha
    • kikap a Patriots VAGY
    • nyer a Patriots, de a Chiefs és a Chargers is kikap és legalább egy nyer az alábbi csapatok közül a győzelem erőssége tiebreaker miatt: DAL, WAS, CLE, LAR, SEA.
  • harmadik kiemelt, ha
    • nyer a Patriots és a Chiefs-Chargers duó egyike.

Ha a Texans veszít, akkor

  • hatodik kiemelt.

A Texansnak érdekes a dolga, ugyanis egy vereséggel biztosan hatodik kiemeltek, hiszen a Titans vagy a Colts megelőzi őket egy győzelemmel (döntetlen esetén nagy mákja van a Texansnak). Győzelem esetén pedig az első három kiemelés valamelyikét elcsípik.

Los Angeles Chargers

Ha a Chargers nyer, akkor

  • első kiemelt, ha
    • a Chiefs veszít.
  • ötödik kiemelt, ha
    • a Chiefs nyer.

Ha a Chargers veszít, akkor

  • biztos ötödik kiemelt.

Végre egy egyszerű forgatókönyv, innen már kevésbé bonyolult.

Baltimore Ravens

Ha a Ravens nyer, akkor

  • második kiemelt, ha
    • a Patriots és a Texans kikap.
  • harmadik kiemelt, ha
    • a Patriots és a Texans közül az egyik nyer, a másik kikap.
  • negyedik kiemelt, ha
    • a Patriots és a Texans is nyer.

Ha a Ravens veszít, akkor

  • negyedik kiemelt, ha
    • a Steelers kikap.
  • nem jut rájátszásba, ha
    • a Steelers nyer.

Ez sem túl bonyolult, egy győzelemmel a rájátszás megvan, ha pedig a Texans és/vagy a Patriots kikap, akkor mehetnek előrébb a kiemeléseket tekintve. Vereséggel a Bengals csodájára vannak hagyatva.

Tennessee Titans

Ha a Titans nyer, akkor

  • második kiemelt, ha
    • a Texans, a Patriots és a Ravens is kikap.
  • harmadik kiemelt, ha
    • a Texans kikap és a Patriots-Ravens páros egyike kikap, a másik nyer.
  • negyedik kiemelt, ha
    • a Texans kikap, de a Patriots és a Ravens is nyer.
  • hatodik kiemelt, ha
    • a Texans nyer.

Ha a Titans kikap, akkor

  • nem jut rájátszásba.

A Titans még odaérhet a második kiemelt helyre, ami azért elég durva.

Indianapolis Colts

Ha a Colts nyer, akkor

  • harmadik kiemelt, ha
    • a Texans és a Ravens is kikap.
  • negyedik kiemelt, ha
    • a Texans kikap, de a Ravens nyer.
  • hatodik kiemelt,
    • ha a Texans nyer.

Ha a Colts kikap, akkor

  • nem jut rájátszásba.

A Colts csak a harmadik kiemelésig emelkedhet a Titansszel ellentétben.

Pittsburgh Steelers

Ha a Steelers nyer, akkor

  • negyedik kiemelt, ha
    • kikap a Ravens.

Ha a Steelers kikap, akkor

  • nem jut rájátszásba.

Nagyon kell szurkolniuk a Brownsnak.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!