Connect with us

Hír

Kyler Murray nyerte a Heisman trófeát!

Baker Mayfield után egy évvel egy újabb Oklahoma Sooners irányító, Kyler Murray nyerte az idei Heisman trófeát, ami azért is agyon különleges, mert sose volt még arra példa, hogy valaki rögtön az elődje után meg tudja ismételni ezt a teljesítményt. Murray a szavazás döntőjében két másik nagyon tehetséges irányítót, az Alabama üdvöskéjét, Tua Tagovailoát és az Ohio State-en hasító Dwayne Haskinst utasította maga mögé.

Murray egyetemi története nagyon érdekes, hiszen Mayfieldhez hasonlóan, ő sem a Soonersben kezdte karrierjét, ugyanis 2015-ben a Texas A&M színeiben lépett először pályára, ahol nem számított kezdőnek, amiből fakadóan folytonos nézeteltérése volt az akkori vezetőedzővel, Kevin Sumlinnal. A megromló viszonynak köszönhetően Murray az Oklahomához transferelt, ahol a szabályok szerint a 2016-os évet ki kellett ülnie, majd 2017-ben Baker Mayfield mögött és Lincoln Riley vezetése alatta tanulhatta ki az egyetemi foci egyik legizgalmasabb támadórendszerének minden elemét.

A váltás bejött neki, hiszen 2018-ra már úgy készülhetett, hogy ő megkérdőjelezhetetlen kezdője a Soonersnek, amit maximálisan ki is használt. Félelmetes évet futott idén, és bár Tagovailoa és Haskins teljesítményét sem lehet elvitatni, mégis kijelenthető, hogy a legjobb helyre került a trófea. Negyven passzolt TD-je mellé csupán csak hét interception párosult, 4053 passzolt yardját pedig további 892 futott egységgel toldotta meg. De nem csak a statisztikák igazolják a győzelmét, hanem az az izgalmas és lehengerlő játék is, amit egész évben mutatott, gyakorlatilag az idei szezonja egy highlight reel volt.

Murray történetével kapcsolatban az is nagyon érdekes, hogy a foci mellett a baseball is a szerelme, ahol idén az MLB drafton az Oakland Athletics egy első kört áldozott be érte, tehát elképesztően tehetséges abban a sportágban is. Ami pedig a profi karrierjét illeti, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy lemond a fociról és a baseball mellett dönt, mert több olyan faktor is van, ami miatt az MLB-ben nagyobb és sikeresebb karriert futhat be. 5’10-es magasságával nem indul jó eséllyel az NFL-ben, bár láthattuk Mafieldnél, hogy ez a probléma leküzdhető, nem a magassága miatt lesz egy irányító jó játékos. Felmerül a kérdés, hogy mennyire a rendszer terméke ő, hiszen Riley minden feltételt megteremtett neki is, hogy sikeres lehessen, pont úgy mint az elődjének. Mayfieldnél mégis jobban kirajzolódtak a tehetségének a körvonalai, ráadásul stílusban is nagyon különböznek, ami Murray esetben egyelőre nem biztos, hogy átültethető a profi ligába. Amikor az NFL-es jövőjéről gondolkodik, akkor pedig számításba kell vennie a sérüléseket is, ami az ő esetében hatványozottan fontos, hiszen a játéka miatt a következő szinten olyan ütéseket kaphat, amit a kisebb testalkata (5’10, 195) nehezen viselne el komolyabb sérülések nélkül.

Murray jövője tehát izgalmas kérdéseket vet fel, de azt biztosan tudjuk, hogy a következő akadály a regnáló bajnok, az Alabama Crimson Tide legyőzése lesz a College Football Playoffjában, ahol nem mással, mint az idei szavazás második helyezettjével, Tua Tagovailoával fognak megküzdeni a döntőért. A mérkőzést december 29-én (magyar idő szerint 30-án hajnali 2-kor) rendezik a másik elődöntő, a Clemson-Notre Dame találkozó után.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!