Ugyan csak 0,2% az esély rá, de még mindig bejuthat a rájátszásba a Browns, és annyira azért nem is tűnik lehetetlennek a történet, mint elsőre gondolnánk. És ha a Chargers nyerni tud 14 pontos hátrányban 5 perccel egy meccs vége előtt – 0,7% esély -, akkor miért ne sikerülhetne ez a Brownsnak?
Két út is vezet a clevelandiek számára a rájátszásba. Akár a csoportot is megnyerhetik még, de a wild cardon is bejuthatnak hatodik kiemeltként.
A Browns megnyeri a csoportját, ha
- megnyeri a maradék három meccsét (@Broncos, Bengals, @Ravens) ÉS
- a Steelers elveszti mindhárom meccsét (Patriots, @Saints, Bengals) ÉS
- a Ravens elveszít még egy meccset a Browns ellenin kívül (Buccaneers, @Chargers)
Ezekből a feltételekből leginkább az tűnik lehetetlennek, hogy a Steelers kikapjon a Bengals ellen. A többihez azért nem kell akkora képzelőerő, sőt. Papírforma alapján a Browns versenyben lehet az utolsó körben még (technikailag a Broncos ellen underdogok, de ezt a részletet most hagyjuk figyelmen kívül), ott pedig játszhatnak egy jó kis meccset a Ravensszel.
A Browns megszerzi a második wild card helyet és 6. kiemeltként rájátszásba jut, ha
- megnyeri a maradék három meccsét (@Broncos, Bengals, @Ravens) ÉS
- a Dolphins háromból kétszer kikap (@Vikings, Jaguars, @Bills) ÉS
- a Colts háromból kétszer kikap (Cowboys, Giants, @Titans) ÉS
- a Titans háromból kétszer kikap (@Giants, Redskins, Colts) ÉS
- a Ravens elveszít még egy meccset a Browns ellenin kívül (Buccaneers, @Chargers)
Ha papírformát nézünk, akkor itt kicsit több meccs lehet problémás. A Dolphins valószínűleg csak a Vikings ellen lesz underdog. A Colts és a Titans egymás ellen játszik az utolsó körben, ez tovább bonyolítja a szálakat, főleg hogy a Redskins jelenleg senkire nem veszélyes, így a Titansnek az utolsó körben ki kellene kapnia, ami azt jelenti, hogy a Coltsnak a Cowboys és a Giants ellen is vereséget kellene szenvednie hazai pályán.
Szóval a csoportgyőzelemre talán több esélye van a Brownsnak, de az egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az utolsó fordulóban is versenyben legyenek még, ilyenre pedig időtlen idők óta nem volt példa. Van még remény, Browns szurkolók!

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
Én nem látom olyan lehetetlennek a Colts két vereségét. Hisz az a két csapat is PO-ra hajt.
A Broncos sajnos csak papíron számít esélyesnek a Browns ellen. :(
Neeeeeeeee, olyan nincs , hogy a Browns bejusson a PO-ba.