Miután november 18-án nagy hajrával megverte a Jaguarst a Steelers és épp egy hatgyőzelmes sorozatban volt (7-2-1-es mérleggel), senki nem gondolta, hogy Big Benék lecsúszhatnak a rájátszásról. A fivethirtyeight.com számításai alapján konkrétan 97%-os esélyük volt bejutni a rájátszásba és 93%-os esélyük megnyerni a csoportot.
Aztán jött a leolvadás. Kikaptak előbb Denverben, aztán otthon a Chargerstől, majd Oaklandben is. A Patriotsot sikerült megverni egy nagy meccsen, de aztán a Saintstől újabb vereséget szenvedtek, tehát a Jaguars elleni meccs után ötből négyet elbuktak. Ezen pedig nem tudott segíteni az utolsó fordulós Bengals elleni győzelem, hiszen a Ravens magára talált és nagy hajrát produkálva behúzták a csoportot – a wild cardra pedig végül a Colts ért oda fél győzelemmel a Steelers előtt.
Ezzel a Steelers a harmadik csapat lett az NFL történetében, amelyik legalább 7-2-1-es mérlegről nem jutott rájátszásba a jelenlegi playoff-rendszer kialakítása óta (1990). A másik kettő az 1993-as Dolphins és az 1995-ös Raiders voltak, azonban a történethez hozzátartozik, hogy mindkét gáda elvesztette kezdő irányítóját sérülés miatt. A Steelers egyszerűen csak leolvadt.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Amióta kinyírták Big Benéket a batmanben azota nem jön a superbowl győzelem ?
A jelenetben az akkori polgármester Luke Ravenstahl az ellenfél kickerje.
Szerintem ezt nagyon ragozni nem kell :D
538 szerint Hillarynek is 97% esélye volt a győzelemre 2 éve :D
Egy-két hét, és előkerül egy Putyin-os szál itt is ;)
De vajh mi ennek az oka? Egy még mindig jól működő gépezetnek tűntek, Bell hiányában is életképes futójátékkal, ahol BigBen továbbra is rengeteget dobált, míg Brown és JuJu, meg a többiek is továbbra is elkaptak. Nem értem…
Kiesett Conner. Egyébként apróságok. A Chargers ellen mellkason dobott dobott TE, aki elejtette a TD-t, plusz INT helyett TD. A Saints ellen kicsit túldobott labdák. A Raiders ellen elcsúszott Boswell. Ott technikai személyzet hiba lehetett, állítólag meccs előtt a játékosok cipőt cseréltek.
Egyébként a védelem évek óta nem javul különösen a secondary.
Sztem meg Tomlin…
Kezdhetik bűnbakkereséssel, és lapátra teszik Boswellt, majd ha maradt csöppnyi eszük, akkor Tomlint is.
Én azt látom, hogy az NFL annyira kiegyenlített, hogy 31 csapatának hol összejön a PO hol nem.
Tomlin azért folyamatosan ott tudja tartani a Steelers-t a PO közelében, ami nem kis teljesítmény és a kollégáinak nagyobbik részének ez nem szokott sikerülni.
Ha van eszük megtartják Tomlint amíg BigBen dobál és az új qb-vel hoznak új edzői gárdát, addig tök felesleges imho. Te kit hoznál Tomlin és csapata helyett akik minőségi ugrást jelentenének? Nem sokan vannak…
Nem tudum, nem figyelem a Steelerst különösebben. Tomlint leginkább táboron belül birálják – évek óta nincs fejlődés. Idén pedig már meg is csúsztak. Majd a jövő megmutatja, hogy megérte-e kitartani mellette.
Szerintem Tomlin jó HC, én offense/defense oldalon hoznék új edzőket.
Pofon egyszerű, hatott a Pats átok.
??????
Sajnálom a Steelerst, ami tavaly feléjük pattant (a Pats meccstől eltekintve), az most sorozatban az ellenfélhez. Még így is volt pár szoros amit behúztak. Bell nélkül ez nem volt ugyanaz a csapat. A Panthers ellen persze pont nem így tűnt, ott félelmetesek voltak.
Tomlin a sorozatos kudarc egyik záloga. Mert ezzel az állománnyal még Bell nélkül is be kellett volna jutni nem is kérdéses. Tomlin hosszú évek óta nem halmozza a sikereket egy nagyon jól menedzselt csapatnál, szerintem alapvetően nem hiteles sokak szemében. Amióta szétesett az utolsó acélfüggöny, nem tud egy komolyabb védelmet összekalapálni. Az O meg teljesen ki van szolgáltatva Big Ben azért jó ideje ingadozó játékának. Szerintem idén Haleytől megszabadulva Big Ben jobb volt mint sok éve, és még így se ment a rájátszás. Szerintem, ha véletlenül jövőre sem lesz, akkor Tomlin repülni fog. Én már most is elengedném. Persze mindig kockázatos egy pozitív szezon utáni váltás, de nem érzek több SB-t (még részvételt se) Tomlinban.