Kemény meccsen van túl a New Orleans Saints, hiszen a csoportrivális Carolina Panthers ellen csak három ponttal bizonyult jobbnak. A Saints számára a győzelem keserédes volt, Payton pedig kiakadt a jelenlegi szabályrendszerre.
A Saints mindössze öt egészséges támadófalemberrel fejezte be a meccset, ami érthető okokból nem tetszett a Szentek edzőjének. Mindez azért történhetett meg, mert az 53-as keretbe nem tud minden posztra kellő számú játékost tartani, ráadásul ebből a meccskeretre csak 46-ot tud nevezni. A csütörtöki sajtótájékoztatóján ennek hangot is adott.
A 46 fős aktív meccskeret előbb-utóbb tarthatatlanná válik. Ha a liga célja az egészség megőrzése és a játékosok biztonságára való törekvés, márpedig nekem azt mondták ez a céljuk, akkor be kéne látniuk, hogy ez a szám kevés. Sőt, még az 53-as keret is kevés. Persze ez egy kicsivel több pénzbe kerülne, de ha ez az ára a céljaik beteljesítésének, akkor illene rá ennyit áldozni.
– mondta Payton.
Az NFL azért találta ki azt, hogy az 53-as keretből hét játékos minimum inaktív legyen a meccsre, hogy ez egyensúlyt és egyben versenyszellemet okozzon a csapatok között – akkor is, ha az egyik csapatnál ebből a hét emberből akár csak egy sérült, míg a másiknál mind a hét. Az 54 éves szakember egyébként tagja a Szabályalkotók Bizottságának, de elmondása szerint sosem ajánlotta fel azt, hogy a meccskeretre a teljes 53-as keretet lehessen nevezni, mert úgy gondolta, a liga magától is rájön, hogy a roster alap létszámát kellene növelni.
Ez már csak azért is problémás lehet, mert ebben az esetben több játékost kellene alkalmazni, ergo több játékost kellene kifizetni. Márpedig egy ilyen szabályváltozást csak a tulajdonosok szavazhatnak meg, és nem tudni mennyire hajlanak a még több pénzbe való fektetésnek. Egyesek szerint sokan támogatnák az ötletet a nagyobb kiadás ellenére is.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
Azert azt az okfejtest szivesen meghallgatnam, hogy ez megis hogy hoz nagyobb egyensulyt es versenyszellemet. Ez egy baromsag ugy ahogy van.
Ha minden igaz, Payton úgy gondolta, hogy az inaktívak számát megtartanák, de nagyobb rosterrel mennének, hogy több lehessen a csere/tartalék. És ebben egyébként igaza is van
Az rendben van, ertem en hogy o mit akar. A jelenlegi rendszer alapelvet nem ertem.
A NO rosterén jelenleg 9! Oline ember van (3C,4T,2G). Nevezzen úgy a 46-ra (meg a roster is legyen olyan), hogy legyen pótlás. Az említett meccsen 2T volt inaktív, amelyek közül talán Armstead volt sérült és 2C volt csereként. Vagy rosszul állította fel az aktív listát, vagy amennyiben mindegyik sérült volt, akkor rossz a rostere. Payton inkább kicsit telhetetlen ill./vagy elkeni a saját hibáját.