Connect with us

Hír

Újabb ex-Pats futó vágyik bosszúra

Emlékezhetünk Dion Lewis mennyire örült, mikor elverték a Patriotsot. Nem ő azonban az egyetlen ex-patrióta running back, aki bosszúra szomjazik, hiszen Stevan Ridley is nagyon várja már a Patriots elleni most hétvégi összecsapást, ahol James Conner valószínű hiányában Jaylen Samuels mellett még jelentős szerepet is kaphat. Ő is meg szeretné mutatni Belichickéknek, hogy hiba volt olyan csúnyán elengedni.

 

 

Ridley karrierje első négy évét töltötte New Englandben, a negyedik szezonjában viszont térdsérülést szenvedett, a Patriots pedig nem tartott rá igényt a továbbiakban. Ez pedig úgy tűnik jelentősen megviselte a futót.

 

Kikukáztak a sérülésem után. Nehéz lenyelni, hogy kezdő voltam négy évig a csapatnál, elszakadt a keresztszalagom, aztán még csak fel sem hívtak. Jobban akarom ezt a meccset, mint bármelyik másikat.

 

Nem volt könnyű útja Ridley-nek a sérülése után. Patriotsból való távozása után hét csapat mezét is magára ölthette, de összesen van 265 futott yardja azóta. A Steelersnél 2017-ben 26 futása volt 108 yardért, idén pedig 23 futásból 60 yardot ért el. Nem túl nagy teljesítmény valakitől, aki a Patriotsban 1263 yardot is szerzett egy idény alatt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!