Minden jel arra mutat, hogy januártól ismét beindulhat az edzőkeresés Denverben. A regnáló főedző, Vance Joseph ugyanis elvesztette a támogatását a franchise-on belül, és két szezon után távozhat a Broncostól.
Bár úgy tűnt, hogy a Vadlovak harcban vannak a rájátszásért, két egymás utáni meccsüket is elvesztették, az utóbbi Browns elleni zakó pedig azt is jelentette, hogy matematikailag sem juthat rájátszásba a csapat. Ahogy az is biztossá vált, hogy nem lesz pozitív mérlegű szezonja a Broncosnak, ami Josephfel a fedélzeten tavaly sem jött össze. Ha a hátralévő két meccsének valamelyikén kikap, akkor 2017 után a 2018-as szezon is negatív mérlegű lesz, erre pedig 1972 óta nem volt példa Coloradóban. Állítólag maga John Elway, a csapat general managere is levette a kezét Josephről, így hacsak meg nem gondolja magát, valószínűleg meneszti őt a posztjáról.
Elway elmondása szerint Joseph kapott egy második esélyt, de nem tudott élni vele. A héten eléggé felerősödött a pletyka, miszerint tavaly hajszálon múlt, hogy ne rúgja ki az elsőéves edzőjét Elway. Terítéken volt ugyanis egy terv, hogy egy régi ismerős, Mike Shanahan vegye át ismét a gyeplőt, aki magával hozta volna Washingtonból jól ismert irányítóját, az éppen szabadügynök Kirk Cousinst. Állítólag azért nem jött össze, mert ütközött volna a Rooney Rule-lal, miszerint az edzőkeresés során kötelező kisebbségi jelölteket is meghallgatni, a Broncos azonban nem akart egy teljes körű edzőkeresésbe belemenni.
Talán ami nem sikerült 2018 januárjában, az összejön 2019-ben? A 66 éves szakember elmondta, hogy megfelelő körülmények között szívesen edzősködne ismét, de hogy ez a jelenlegi Broncosra mennyire húzható rá, azt csak ő tudja. Érdekesség, hogy amikor John Foxot menesztették Denverből, akkor Vance Joseph szintén finalista volt, de végül Gary Kubiakra esett a választás. A Super Bowl-győztes edző azonban egészségügyi okok miatt visszavonult, így összejöhetett Joseph számára a denveri kaland – aligha ilyennek álmodta meg.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
“Talán ami nem sikerült 2018 januárjában, az összejön 2019-ben? A 66 éves
szakember elmondta, hogy megfelelő körülmények között szívesen
edzősködne ismét, de hogy ez a jelenlegi Broncosra mennyire húzható rá,
azt csak ő tudja.” Nem lehet tudni, kire utal a szerző, ugyanis a szövegben szereplők egyike sem 66 éves (még az 1960-as Elway a legöregebb), sem Joseph, sem Shanahan, de Fox sem.