Az NFL Draft Las Vegas felé veszi az irányt, a kaszinók városában rendezik ugyanis a 2020-as játékosbörzét – jelentette be Roger Goodell és a Raiders tulajdonosa, Mark Davis. Az időzítés azért tökéletes, mert a 2020-as lesz a Las Vegas Raiders első szezonja, így ezzel a nagyszabású rendezvénnyel kezdenék meg első évüket a bűn városában.
Vegas az ötödik különböző helyszín öt év alatt a draft számára. Korábban állandóan New Yorkban tartották az eseményt, majd 2015-ben kezdték költöztetni. Chicago két évben egymás után is megkapta a szervezés jogát, majd Philadelphia és Arlington, a Dallas Cowboys otthona következett. 2019-ben Nashville ad otthont az eseménynek, 2020-ban pedig a legújabb döntés értelmében Las Vegas. Kansas City és Cleveland-Canton voltak még a jelöltek a rendezésre, a liga pedig úgy döntött, hogy teljes vállszélességgel kiállnak a vegasi költözés mellett és a draftot is oda viszik a Raiders nagy évében.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint