Ez a nap is eljött! Megtudjuk, hogy a 2018-as szezonban kik lettek utoljára beválasztva a hét játékosai közé. Vannak köztük újoncok és rutinos játékosok is, nézzük kik nyerték el 2018-ban utoljára a hét legjobbjai címet.
AFC
A hét támadója: Josh Allen (Buffalo Bills)
Az utolsó mérkőzésre tartalékolta legjobb formáját a Bills újonc irányítója. A Dolphins elleni mérkőzésen ellenállhatatlan formában játszott az ifjú titán, és megmutatta a Bills szurkolóknak, hogy van remény jövőre. Három passzolt TD mellett még volt neki kettő futott is, 224 passzolt yard mellett pedig 95 futott is a statisztikájában szerepelt.
A hét védője: Darius Leonard (Indianapolis Colts)
A Colts második körben kiválasztott LB-je igazán büszke lehet első szezonjára, hiszen Az Év Védőújonca címre is igen jó esélye van. A Titans elleni ki-ki meccsen is jól működött az egyik meglepetés csapat védelme (mondjuk Gabbertet kellett kordában tartani). Leonard nevéhez nyolc szerelés mellett még a mérkőzést lezáró interceptiont is hozzáfűződik. A fiatal védőnek ebben a szezonban ez volt már a második elismerése az adott hét legjobbjai között.
A hét special team játékosa: Justin Tucker (Baltimore Ravens)
A Ravens egy nagy hajrá végén letaszította a trónról a Steelerst és ezzel bejutott a rájátszásba. Előzetesen egy izgalmas mérkőzést várhattunk a Browns elleni összecsapástól, és ezt is kaptuk. Egészen az utolsó drive-ig nem dőlt el a győztes kiléte, de végül a Ravens védelem lezárta a mérkőzést. A sikerhez kellett a rutinos Tucker is, aki négy mezőnygólt és két extra pontot váltott pontokra.
NFC
A hét támadója: Blake Jarwin (Dallas Cowboys)
A Cowboys-Giants összecsapás egy igazi pisztolypárbaj lett, odatették magukat a csapatok. A mérkőzés hőse egy olyan személy lett, akitől nem nagyon vártuk ezt a kezdő sípszó előtt. Jarwin hét elkapásból 119 yardot szerzett, ráadásul egy félidő alatt három elkapott TD-je is volt. Jarwinnak ezek voltak első touchdownjai és a 119 yard is egyéni rekord a tight endtől.
A hét védője: Fletcher Cox (Philadelphia Eagles)
Cox is az alapszakasz végére tartalékolta a legjobb teljesítményét, amikor a csapatnak a legjobban kellett a győzelem. A Vikings vereségével és az Eagles győzelmével a címvédő vitte el az NFC utolsó rájátszás helyét, és az utóbbi győzelemből Cox is bőven kivette részét. Az ezer sebből vérző Redskins támadók ellen négy szerelést, három sacket és egy kiharcolt fumble-t szerzett.
A hét special team játékosa: Matt Prater (Detroit Lions)
Prater egy legenda! Nem elég, hogy ő tartja a legtávolabbról berúgott mezőnygól rekordját, most már touchdown passza is van a veterán rúgónak. A Lions az utolsó héten lenullázta a Lambeau Fielden a Packerst, közte olyan alázást is bemutatva, mint Prater passzolt TD-je. Természetesen amikor a lábát kellett használnia akkor sem hibázott, egy mezőnygól és négy extra pont került a póznák közé.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
Az utolsó Cowboys TE aki 3 TD-t szerzett egy meccsen Billy Joe Dupree volt. 1973-ban!