Ugyan a Lions támadósora jól fejezte be az évet a Packers ellen, egész évben borzasztóan működtek, így senkit nem érhet meglepetésként, hogy kivágták a két és fél éve posztján lévő – és 2014 óta a csapatnál dolgozó – támadókoordinátort, Jim Bob Cootert.
Cooter karrierje jól indult a Lionsnél, azt gondolhattuk, hogy orvosságot talált Stafford számára. Idén viszont pocsék volt a teljes támadósor. Matt Patricia szeretett volna egy futásorientáltabb csapatot és ebben javult is az offense, azonban nem sikerüt igazi identitást találni Staffordéknak és az NFL egyik legrosszabb támadóegységei közt tarthattuk őket számon.
Rendkívül kiismerhetőek voltak, egyszerűen minden ellenfél tudta, hogy mikor mi következik – sokszor konkrétan be is mondták a védők, hogy melyik játék jön. Nem tudott sem a felállásokkal, sem a tempóval variálni, teljes csőd volt igazából ez az év a támadók számára.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- ThySoul on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- dr.baji on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Kopi3.14 on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Zotya on Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- Csakeztne on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Ideje volt. Patricia ki fog takarítani pár szezon alatt, aztán számolni kell a Lions-el.
Tudom, hogy nem egyszerű, de én azért vártam, hogy már az első HC szezonjában is virít valamit. Hát nem igazán :(
Van isten.