A Los Angeles Chargers számára a New England Patriots ellen elszenvedett verséggel ért véget a 2018-as szezon, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy a csapat szempontjából elfogadhatóan sikerült, hiszen az AFC top csapatai közé játszották be magukat és egészen az utolsó meccsig olyan játékot mutattak, amely minden csapatra veszélyes volt. A fő céljukat azonban nem érték el, és a csapat Tom Telescóék jól tudják, hogy egy esetleges gyűrű megszerzése jelen helyzetben csak és kizárólag Philip Riversszel lehetséges, ezért a fókuszt arra kezdték el helyezni, hogy a 37 éves irányítónak új szerződést dolgozzanak ki.
A veterán quarterback jelenlegi kontraktusából mindössze egy év van hátra, tehát a mostani körülmények között 2020-ban free agent lenne a játékos, ami akár a karrierje végét is jelenthetné, de Rivers leszögezte, hogy ő még jó pár szezont lenyomna az NFL-ben, maradt még szufla benne, nem gondolkodik a visszavonuláson. A mutatott játékát elnézve pedig nem is látszódik annyira rajta az idő vasfoga, mint egyes veterán társain (pl. Eli Manning), ezért a Chargers jogosan fontolgathatja, hogy még néhány évre magához láncolja a franchise arcát.
A Sportac számításai szerint Riversnek az éves értéke megközelítőleg 27 millió dollár, és ha figyelembe vesszük a nagyjából hasonló korú és keresetű irányítókat, akkor az előttünk álló 4 évre 107 millió dolláros szerződést kalkuláltak ki, amivel a játékos évi átlagfizetése a QB-k között top10-es lenne. Az idei szezonban mutatott formáját tekintve bőven a top10-ben volt a posztján, ezért jogosan kérhet olyan pénzt, ami egy top irányítónak jár.
Azonban figyelembe kell venni, hogy ő sem fog fiatalodni az idővel, ami természetesen csökkenti az értékét, de a Chargersnek fontos, hogy megtartsa őt, és minden bizonnyal olyan szerződést fognak ajánlani neki, amit jó szívvel fog aláírni Rivers is. Aki ha a csapat érdekeit és terveit is szem előtt tartja, némileg olcsóbban, a piaci értéke alatt is belemegy az új szerződésbe, hogy ezzel nagyobb mozgási teret adhasson a franchise-nak, amelynek a cap helyzete (25,6 millió dollár) nem a legfényesebb a 2019-es évre nézve.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
Szokás mondani, hogy Brees sikere miatt kapnak lehetőséget az “alacsony” (6 and under) irányítók. A 40 éves irányítóra csapat építése pedig köszönhető öö a szabályok változásának és semmi másnak ugye.
#nocliffkellerman
Rivers helyében azt mondanám, hogy srácok, lemondok én a top 10-es fizuról, csak baszki hozzatok már elém komoly falembereket abból a pénzből :D