Ugyanaz a helyzet Miamiban, mint Cincinnatiben: a csapat a hírek szerint megtalálta főedzőjét, azonban a rájátszás miatt egyelőre nem jelentik be. Minden bizonnyal elkönyvelhető azonban, hogy Brian Flores, a Patriots védőhívásokért felelős edzője lesz a Dolphins új főedzője.
A Dolphins nem jelentheti be a kinevezést, amíg a Patriots versenyben van, és hát épp tavaly láttuk, hogy Flores edzőtársa meggondolta magát az előzetes hírekhez és kvázi kinevezéshez képest, szóval készpénznek még ne vegyük a döntést, de annyiban maradhatunk, hogy minden bizonnyal újabb kisebbségi főedzővel bővül az NFL főedzők sora.
Flores játszott a Boston College-on, utána a Patriotshoz szegődött 2003-ban, akkor a játékosmegfigyelői osztályon dolgozott. Aztán négy év elteltével a speciális egységben segédkezett, 2010-ben a támadóknál is volt asszisztens, egy évre rá pedig a védőoldalra került. 2012-ben lett a Patriotsnál a safetyk edzője, majd 2016-ban a linebackereké, az idei szezonban Matt Patricia távozásával pedig a de facto védőkoordinátor. Ugyan ezt a szerepet nem kapta meg hivatalosan, de ő hívja a védőjátékokat. Látható, hogy nagyon sokoldalú háttere van, talán ez is impozáns volt a Miami számára, ahol állítólag lenyűgözte a vezetőket az interjún.
A Dolphinsnál egyértelmű volt, hogy Adam Gase után egy védőoldali szakembert akarnak, a második jelöltjük Kris Richard volt, a Cowboys passzvédelemért felelős edzője, aki így lehet, hogy megkapja Dallasban a védőkoordinátori szerepet, míg Marinelli kap valami névleges asszisztensi poziíciót, amivel továbbra is nagy szerepe lesz a defense összerakásában.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások