Connect with us

Minden ami NFL

Bruce Ariansszel nem lehet mellélőni

A Tampa Bay Buccaneersnél nem akartak kockáztatni, olyannyira nem, hogy még soha korábban nem neveztek ki ennyire idősen senkit főedzőnek. A 66 éves Bruce Arians a nyugdíjból tér vissza, nála jobb edzőt nehéz lett volna találni. 

 

 

Arians az egyetemen irányítót játszott, de nem volt valami jó, meg sem próbálkozott pénzt keresni ezzel. 1974-ben fejezte be tanulmányait a Virginia Techen, majd rögtön edzőnek állt az alma materében. A következő bő 20 évben hol az NFL-ben, hol az NCAA-ban dolgozott, majd 1998-ban hívást kapott a Coltstól, hogy lenne ott egy Peyton Manning nevű 1/1-es irányító, akinek QB-edzőre lenne szüksége.

Három évig dolgozott Manninggel, majd elfogadta a Cleveland Browns ajánlatát és a csapat támadókoodinátora lett. A clevelandi kaland nem hozta meg a kívánt előléptetést, de a Steelers látta benne a potenciált, végül elkapóedzőként és OC-ként is Super Bowlt nyert Big Benékkel.

[quote]2012-ben a Colts megint megkereste egy 1/1-es irányító miatt, Arians pedig igent mondott Andrew Luckra és a csapat támadókoordinátora lett. [/quote]

Az OC-kinevezése nem tartott sokáig, októberben már ő volt a csapat megbízott főedzője a leukémiával diagnosztizált Chuck Pagano helyett. A nehéz helyzet ellenére 9-3-as mérleget ért el és 11-5-ös mérleggel rájátszásba juttatta a csapatot, a szezon végén pedig megkapta az év legjobb edzőjének járó díjat.

Ezután már nem volt megállás, az Arizona Cardinals azonnal lecsapott rá, ő pedig négy év alatt három 10+ győzelmes szezont, két PO-t és egy NFC döntőt, illetve egy év edzője díjat tett le az asztalra. Manning, Big Ben és Luck után kihozta az 1/1-esként inkább bust, mint jó irányító Carson Palmerből a legjobbat, most pedig ugyanerre készül Jameis Winstonnal.

Mire számíthatunk Arianstől?

Arians a 2017-es szezon után visszavonult, de azt nehéz megítélni, hogy tényleg az egészsége miatt döntött-e így, vagy egyszerűen már nem volt türelme ahhoz, hogy a nulláról építsen fel egy csapatot. Akárhogy is, egy év alatt beleunt a szabadságba, a Bucs pedig tökéletes fit számára: nem kell az újjáépítés miatt aggódnia, csupán ki kell hozni a maximumot a rengeteg tehetségből.

 

 

Már a Cardinalsnál is imádta a hosszabb, vertikális útvonalakat, amiből sokat láthatunk vélhetően a Bucsnál is. Persze ez meglátszott Palmer pontosságán, ugyanakkor a jó gameplannek köszönhetően kifejezetten kevés turnovert hozott össze, ami Winstonra is ráférne (58 INT-t dobott 2015 óta, pedig csak 56 mecsen játszott). Ennek elsősorban az az oka, hogy Arians mindig is szerette a irányítójára bízni a játékhívásokat, hogy az minél komfortosabban érezze magát az offense-ben.

 

Még a Cardinals edzőjeként beszélt arról, hogy péntekenként mindig leült az irányítóival és kiválasztották azt a 15-20 játékot, amit első és 10-nél az adott QB a legjobban szeret. Majd ugyanezt megcsinálták szombat este a harmadik downos játékokkal, a meccsen pedig rábízta az irányítójára, hogy melyiket válassza.

 

Hívhatom én a legzseniálisabb játékokat is, ha az irányító nem érzi őket és nem tudja magabiztosan végrehajtani. Az én feladatom az, hogy olyan pozícióba hozzam [Palmert], hogy kényelmesen érezze magát és sikeres legyen

 

– mesélte Arians.

 

Winston sok tekintetben hasonlít Palmerre, még ha némileg mobilisabb is. Sokkal inkább zsebirányító, mint például Cam Newton, jók a karjai, szereti és meg tudja dobni a hosszú passzukat, ugyanakkor Palmerhez hasonlóan kifejezetten rossz döntéshozó, egy jó OC nélkül teljesen el van veszve.

 

 

Arians személyében az OC-val nem lesz probléma – főleg, hogy még a középiskolából ismerik egymást–, ráadásul már a draftolása pillanatától próbálták köré építeni a csapatot. A Bucsban minden megvan, ami anno a Cardinalsban megvolt, sőt még több is, az offense szinte tökéletes arra, amire az új HC használni akarja.

 

  • Mike Evans a liga egyik legjobb elkapója, ráadásul nagyon jó mélységi és red zone célpont.
  • Mellette olyan gyors, vertikális útvonalakon szintén jól használható elkapók vannak, mind Chris Godwin, Adam Humphries és DeSean Jackson (bár utóbbi korábban állítólag cserét kért).
  • A TE-poszt is abszolút rendben, O.J. Howard a sérüléséig az egyik legjobb volt idén, ráadásul Cameron Brate sem rossz. Howard akár a Larry Fitzgerald-posztot is betöltheti a slotban, kár lenne ugyanis elpazarolni (a cardinalsban nem nagyon volt TE-játék).
  • Peyton Barber és Jacquizz Rodgers is bőven korrekt, még ha nem is David Johnson szintűek – az elkapásokban viszont ugyanolyan jól használhatóak.
  • A támadófal pedig, ami a Cardinalsnál végig az offense Achilles-sarka volt, Ali Marpettel, Demar Dotsonnal és Donovan Smithszel bőven jobb, mint ami Arizonában bármikor is volt.

 

Minden adott tehát Arians rendszeréhez, meglepő lenne, ha az offense nem lenne top10 közeli már az első évében. Továbbá a támadósor mellett védelmet, és úgy echte az egész csapatot garantáltan rendbe fogja tenni.

 

Magához csábította Todd Bowlest, aki a Cardinalsnál alatta volt védelmi koordinátor, Harold Goodwint, aki annak idején a támadókoordinátora volt, illetve Byron Leftwichet, aki irányítóedzőként dolgozott a kezei alatt. Bowles értelemszerűen a védelemért lesz felelős, Goodwin a futójátékért, Leftwich pedig az irányítóért és a passzjátékért.

 

[quote]Pillanatok alatt összehozta annak a teamnek a javát, amivel Arizonában annyira sikeres volt.[/quote]

 

Persze azért semmi sem maradéktalanul tökéletes, Bowles például a Cardinalsban és a Jetsben is 3-4-es sémában játszatta a védelmét. Nehéz megítélni, hogy mindezt azért, mert ez a személyes kedvence, vagy pedig azért, mert a Cardinals és a Jets játékosállományával kvázi lehetetlen lett volna mást játszani. Ha utóbbi és tud alkalmazkodni az új körülményekhez, akkor nincs baj, ha előbbi, akkor viszont már lesznek gondok.

 

Amennyire a Jets 3-4-es felállásra van kalibrálva, legalább annyira 4-3-as a Bucs, Jason Licht már 2014 óta ezen dolgozik. Az idén első körös Vita Vea, a kvázi harmadik körért megszerzett Jason Pierre-Paul, illetve a tavaly igazolt Vinny Curry is ezt a vonalat erősítette. Persze utóbbi két játékos simán elküldhető halott pénz nélkül, de például Gerald McCoy csak nagyon elvétve szerepelt endként és közel sem biztos, hogy élvezné az átállást. A védelemmel tehát lehetnek problémák, a Bucsnak pedig csak 16 millió dollárja van a sapka alatt, mindig túldobni nem lehet az ellenfelet. Bár Arians bizonyára nem nevezne ki olyan DC-t, aki ne tudna legalább egy közepes védelmet összerántani.

 

Bowles a Jetsnél.

 

Mindent összevetve nem nagyon tudok elképzelni Ariansnél jobb választást a Bucs élére. Ő az az edző, akitől gyorsan komoly eredményeket lehet elvárni, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy a franchise eldönthesse, mi legyen Jameis Winstonnal. Ha beválik, akkor éveken keresztül ott lehet a Bucs a PO-közelében még ebben a brutálisan erős NFC South-ban is, és jó eséllyel a visszavonulása után is olyan alapokat hagy maga mögött – Goodwinben és Leftwichben is van főedzői potenciál –, amire könnyű lehet építkezni.

 

Értékelés: A+

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások