A liga egyik legnagyobb harcát a játékosok egészségéért vívja évek óta. Megannyi visszavonult játékosnál alakult ki a CTE, ami nem ritkán halálos kimenetelű is lehet, de élete végéig megnyomoríthatja az embert.
A CTE az agyrázkódásokból alakul ki, amit nem egy játékos szenved el karrierje során, ráadásul valaki többször is. Emiatt nem csak a sisakok tervezésén probálnak évről évre javítani, de a szabályváltoztatásokkal is a játékosok épségének megóvása a cél, ami gyakran a látvány rovására is megy. Hogy melyiknek köszönhető, hogy 2018-ban csökkent az agyrázkódások száma, azt nem tudni, de ez egy olyan adat, aminek örülni lehet.
2018-ban minden NFL-aktivitást figyelembe véve, legyen az edzés, előszezon, alapszakasz vagy rájátszás találkozó, összesen 214 agyrázkódás született. Persze ez a szám még mindig rengeteg, de jócskán visszaesett a 2017-ben mért adatokhoz képest. Akkor 281-nél állt meg a számláló, ami az eddigi mért adatok szerint negatív rekord, így a majd’ 70-es csökkenés nagy előrelépést jelent. Az NFL továbbra is ennek csökkentését tűzi ki céljául.
Legfrissebb cikkeink
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Rambo on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Fetyke on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- ThySoul on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Kopi3.14 on Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- atis123juve on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Csakeztne on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Csakeztne on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Persze hogy csökkent,mikor Gronk kihagyott 3 meccset.
Inkább az látszik, hogy Burfict csak 7 meccsen játszott.
“A liga egyik legnagyobb harcát a játékosok egészségéért vívja évek óta.”
Na itt felnevettem, szent Godell szent háborúja. Sokáig meg mindent megtettek csak ,hogy eltussolják az ügyet.
Lesz statisztika az ACL szakadás változásáról is?
Az ACL szakadás nem olyan vészes dolog. Mármint ja, karrier végét is jelentheti (mostanában azért már nem) de tartós káros következménye a sportolók hétköznapi életére nincs, ellentétben az agyrázkódással.
Ráadásul ugye az ACL szakadás ellen nem is lehet tenni semmit. Nagyon gyakran kontakt nélkül következik be (az NBA-ben is rendszeres, holott ott aztán nem ütik-verik egymást a játékosok) szóval az inkább szerencse kérdése.
“A CTE az agyrázkódásokból alakul ki.”
Hamis. Ahhoz, hogy a CTE kialakuljon, nem szükséges az agyrázkódás. Elegek a kisebb fejre mért ütések is, az úgy nevezett szubkonkusszív behatások. Ilyen behatás mindannyiunkat ért már: bebaszod a fejed az asztalba, kapsz egy kokszit, összefejelsz valakivel véletlenül, vagy egy hirtelen fékező autóban előrecsapódik a fejed. Nem nagy dolog, nem lesz agyrázkódásod, maximum pár másodpercig fáj a fejed, esetleg kicsit elhomályosul a látásod, de sokszor még ennyi sem történik.
Azonban míg egy átlagos embert egész életében néhány tucat ilyen szubkonkusszív behatás ér, addig az amerikai fociban ez a szám több tízezer. Itt nem a sisak a sisak elleni találkozókra kell gondolni, hanem arra, hogy mondjuk csinálsz egy szerelést, fejed felfelé néz, a sisakrácsodat beleépíted az ellenfél mezszámába, tackle. Nincs agyrázkódás, minden szabályos, a vállad csattan az ellenfél bordáin, de mégis elég komoly lassulási erő érte a fejet, az agyat. Falemberként különösen sok a snap utáni apróbb összefejelés, a hangot mindenki ismeri, aki már látott közelebbről ilyet, semmi szabálytalan nincs benne, sisakrácsok, homlokok találkoznak, elég rövid időn belül, az abból kihozható legnagyobb sebességgel. Nincs agyrázkódás, csak koccolás van. Edzésenként akár száz is. (Nem véletlenül ez a legérintetettebb poszt CTE terén)
Szóval az ilyen kisebb – agyrázkódással nem járó – csattanások ezrei roncsolják szét az agyat. Persze, ha agyrázkódásod van, az csak rátesz egy lapáttal. Az ilyen kisebb összefejelések, fejre mért ütések vagy épp labdába történő fejelések miatt már vizsgálják a birkózókat, bokszolókat és a mezei focistákat is.
Szóval szép dolog, hogy csökken az agyrázkódások száma, de ezzel szerintem csak az instant zöldséggé válást csökkentik, a behatások ellen sajnos a legmodernebb sisak sem véd. Ennek oka, hogy bármit húzol a fejedre, a káros dolgok belül történnek: ha a fejed sebessége hirtelen lelassul, a koponyádban az agy szinte ugyanúgy védtelenül nekicsapódik a fejed szélének, mintha nem lenne rajtad semmi. Mindössze egy vékony folyadékréteg van az agy és a koponyacsont között.
A fent leírtak miatt különösen hülyeség az az indoklás, amivel sok kommentben találkozom: “tudták, hogy ez benne van, vállalták.” Nos, a rossz hír, hogy azt tényleg tudták, hogy az agyrázkódás rossz. Azonban ezekről a kisebb behatásokról, és azok halmazati hatására csak napjainkban kezdik el felhívni a figyelmet. A jelenlegi játékosok többsége abban a tudatban kezdte el a focit, hogy sisakráccsal előre akár a villanyoszlopnak is neki lehet szaladni, akkor se lesz bajod. Arról meg pláne nem beszélt senki, hogy ezek a koccok majd az őrületbe kergethetnek és összeturmixolják az agysejteket.
Szóval összegezve: szép dolog, hogy kevesebb az agyrázkódás, meg nincs annyi kiütött játékos, de a CTE-esetek számára ennek nem lesz ráhatása, csak arra, hogy kevesebben vonulnak vissza 2-3-4 agyrázkódás után. Az is maradandó agykárosodáshoz vezet, csak sokkal instantabb, míg a CTE egy hosszú folyamat eredménye.
Ezt honnan sikerült előbányásznod? Tudnál róla részletesebben írni?
Ezek közül mennyi írható a szabályváltozás és mennyi a sisakok fejlesztése javára?