Connect with us

Hír

Goodell végre nyilvánosan beismerte a rossz bírói ítéletet

Roger Goodell komisszár elég jól próbálta kerülni a Rams-Saints rendes játékidejének vége felé sokat vitatott DPI körüli kérdéseket a mérkőzés óta, de a tegnapi sajtómegjelenésén természetesen már nem táncolhatott ki a kérdés alól – még ha azért meg is próbálta ezt megtenni. De másfél héttel az eset után végre beismerte nyilvánosan is, amit mindenki tudott, azaz hogy hiba történt. Végre talán túlléphetünk az ügyön.

Ugyan a Sean Paytonnal való beszélgetése részleteit nem akarta nyilvánosságra hozni, azt elmondta, hogy “be kellett volna fújni azt a játékot”. Azonban Goodell azt is hangsúlyozta, hogy a bírók is emberek, és mint emberek, hibáznak. Nem robotok bíráskodnak a meccseken, és ez nem is fog változni.

Goodell elmondta, hogy tüzetesen fognak foglalkozni a visszajátszás szabályainak megváltoztatásával és akár az úgynevezett judgement callok visszanézhetőségével is (szubjektíven megítélhető esetek, mint például holding vagy pass interference). Azzal kapcsolatban ellentétes híreket olvashattunk, hogy a be nem dobott zászlókkal mi lesz a helyzet, szóval ezzel kapcsolatban még mindenképp várnunk kell legalább a márciusi tulajdonosi találkozóig.

A nap ezzel kapcsolatos legjobb jelenete viszont egyértelműen az volt, hogy Sean Payton minden bizonnyal az inge alatt egy bohóc Goodell pólót viselt, amilyet Matt Patricia korábban.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások