Connect with us

Hír

Harbaugh: Lamar az irányítónk, Flaccónak jó piaca lesz

John Harbaugh a Chargers elleni vereség után mindenképpen le akarta szögezni, hogyan is áll irányítófronton a Ravens, mi lesz a jövőben. Ezt meg is tette, kitérve Lamar Jacksonra és a sokak által pályára kívánt Joe Flaccóra.

 

Lamar az irányítónk.

Joe is tud még játszani. Jó piaca lesz, sok csapat fogja akarni Joe-t. Joe Flacco hatalmas tehetség és még jobb ember, a Ravens történetének legjobb irányítója. Nem kell aggódni miatta.

 

 

Harbaugh tehát világossá tette, mire lehet számítani a Ravensnél, Joe Flaccót megpróbálják elcserélni, ha pedig nem megy, ki fogják vágni. A Ravens főedzője egyébként arra is kitért, hogy szeretne maradni a csapatnál és úgy érzi, a vezetés is így akarja. Sok pletyka merült fel a jövőjével kapcsolatban, például az is, hogy elcserélhetik egy főedzőt kereső csapathoz.

 

Flaccót is megkérdezték egyébként, hogy mit gondol a meccsről, be kellett-e volna állnia a második félidőben. Erre a veterán diplomatikusan csak annyit mondott, hogy ne is kezdjünk erről beszélni, Lamar kiváló volt és esélyt adott a végén a mérkőzés megnyerésére.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!