Connect with us

Hír

Henry egészséges, de még meg kell mutatnia, hogy készen áll a játékra

Hunter Henry még májusban szenvedett ACL-sérülést, a felépülése azonban hihetetlenül jól sikerült és már papíron játékra alkalmas. A Chargersnél azonban semmit nem akarnak elkapkodni a kiváló tight enddel kapcsolatban, előbb még be kell bizonyítania, hogy tényleg készen áll.

 

 

A héten alaposan megnézzük, hol tart Henry. Elégedett vagyok a rehabilitációjával, de már jó ideje nem futballozott – tavaly december óta nem lépett pályára, ami elég hosszú idő. Meg kell mutatnia, hogy tényleg készen áll a játékra

 

– mondta az ESPN-nek Anthony Lynn, a csapat mestere.

 

Henry 2016-ban második körösként került a Chargersbe, karrierje első két évében 29 meccsen lépett pályára, 81 elkapásból 1057 yardot és 12 TD-t szerzett. Akkor azonban még osztozkodnia kellett a labdákon Antonio Gatesszel (83 elkapás, 874 yard, 10 TD), az idei lehetett volna az első szezonja úgy, hogy nincs mellette a veterán klasszis. A sérülés azonban közbeszólt, a Chargers emiatt kénytelen volt visszaigazolni a 38 éves Gatest, így ha Henry játékra alkalmas lesz, ismét együtt léphet pályára a csapat legendájával.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!