Korábban már írtunk arról, hogy a Chargers tight endje, Hunter Henry visszatérhet a csapatba, ha Riverséknek sikerül továbbjutniuk a Divisional Roundba. Ez megtörtént, a Chargers pedig azon nyomban jelezte az NFL-nél, hogy aktviálják az aktív keretbe Henryt.
A harmadéves tight end az offseason első edzésnapján rögtön elszakította a keresztszalagját, ami miatt úgy tűnt, hogy a 2018-as idényben már nem látjuk őt a pályán. A Chargers azonban nem helyezte sérültlistára játékosát, bízva abban, hogy hátha visszatérhet. Egy ilyen sérülés rehabilitációja ugyanis minimum fél évet igénybe vesz, de a gyakoribb a 8-9 hónapnyi semmittevés. Henry felépülése azonban nagyszerű mederben haladt, és már ősszel voltak olyan pletykák, hogy az alapszakasz végére visszatérhet. Végül ez a pillanat Patriots elleni Divisional Round meccsen jöhet el számára.
Henryt tegnapig kellett hivatalosan aktiválnia a Chargersnek a keretbe, és miután Jatavis Brownt, a csapat linebackerét IR-ra helyezték, lett is hely számára a rosteren. Szükség is van a 24 éves támadó szolgálataira, mert bár Antonio Gates járókerettel is szorgoskodja az elkapásokat, a sebessége már alaposan megkopott, Virgil Green pedig a leggyengébb játékosa volt a csapatnak a Ravens elleni Wild Card találkozón.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető
Ez mondjuk komoly erősítés lehet a Pats ellen. Kérdéses milyen formában lesz Henry.
BB már nyilatkozott, hogy szólt a pisa embernek, hogy látogassa meg Huntert ?
nagyon jó TE, de azért meglepődnék, ha több mint egy évvel az utolsó meccse után komoly szerepet kapna Foxboroughban
“miután Jatavis Brownt, a csapat linebackerét IR-ra helyezték” – úgyse nagyon kell nekik linebacker :D (egyébként a legjobbakat a srácnak!)
Anno amikor kiderült hogy IR listán tartjuk egész évben, erősen furcsálltam a döntést, de ez a hihetetlen mértékű és sebességű gyógyulás igazolja a döntés helyességét. Kétlem hogy komoly faktor lesz a Pats ellen (bár itt a PO-ban már bármi megtörténhet), de a visszatérése morálisan biztosan hatalmas pluszt jelenthet a csapatnak.
PUP listán volt és nem IR-en vagy én emlékszem rosszul?
De PUP lista volt, én írtam rosszul.
Lehet, hogy lábadozhatott volna még egy hetet.