Connect with us

Hír

Hosszabbított egyik tackle-jével a Texans

Seantrel Henderson számára mindössze 11 snapig tartott a 2018-as NFL szezon, hiszen a Houston Texans nyitómeccsén bokatörés miatt le kellett hozni, és nem léphetett már többet pályára a szezonban. Ennek ellenére a Texans ad neki egy bizonyítási évet.

 

 

A korábbi 7. körös OT a Bills szabadügynökeként érkezett Houstonba a 2018-as szabadügynök-piacon egy 1 éves, $4 milliós szerződés keretein belül. Henderson a csapat kezdőjeként vágott neki az idénynek a támadófal jobb szélén, de sérülése miatt nem tudta megmutatni a tudását. A Texans viszont szeretné látni hogy mire képes, ezért 2019-re is leigazolták egy, vélhetően a tavaly megkötött szerződéséhez hasonló kontaktussal. Henderson egy maximum $4,5 milliós szerződésben állapodott meg a franchise-zal, aminek a felépítése hasonló lehet a tavalyi szerződéséhez. Akkor csak $1,2 milliós alapfizetést, most is inkább az ösztönzőkre építhetik fel kontraktusát. Mindezt már csak azért is, mert a 26 éves játékos elég sérülékenynek számít.

 

Mondjuk nincs mit vesztenie a Texansnak ezzel, hiszen Henderson heylettesei nem igazán váltották meg a világot. Először Julian Davenport mozgott át RT-nek, de ezt mindössze három fordulón keresztül erőltették, mert az újonc Martinas Rankin egy átjáróház volt ezeken a meccseken Davenport helyén. Az ötödik fordulótól kezdve Kendall Lamm vitte végig a posztot, de az ő teljesítménye sem volt olyan, amihez mindenáron ragaszkodni kell. 439 passz snapen játszott, ezeken 4 sacket, összesen pedig 30 engedett nyomást tud felmutatni, ami nem túl jó arány. Összehasonlításképp, Lammnél 20 OT játszott több passz snapen az 5-17. forduló között, és mindössze négyen engedtek ennél több nyomást – az egyikük pont Davenport 50-nel, ami borzasztó.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!