Jason Garrett szerződését meghosszabbítaná a Cowboys
Az éjszaka folyamán komoly feladat vár a Dallas Cowboysra, hiszen Los Angelesben vendégeskednek a Divisional Roundban. Ám akármi is lesz annak a párharcnak a kimenetele, Jason Garrett nem lesz menesztve a posztjáról. Sőt…
Amikor a Cowboys kisebb gödörbe került az alapszakasz közepére, már kongtak a vészharangok Jason Garrett feje felett. A kilencedik éve Dallasban dolgozó szakember viszont kilábalt a hullámvölgyből, mi az hogy, egyenesen az NFC East élére vezette csapatát, és egy csapásra megváltozott róla a közvélemény – a Jones családban mindenképp. Ugyan az 52 éves vezetőedzőnek még a 2019-es szezonra érvényes kontraktusa van, Ian Rapoport arról számolt be, hogy a Cowboys vezetősége úgy döntött, hogy a szezont követően meg szeretnék hosszabbítani a szerződését.
Ennek a hírnek nem feltétlen örül minden Cowboys drukker, de aminek biztosan, az az, hogy már az is biztosnak tűnik, hogy Kris Richard is marad a csapatnál. A tavaly Dallasba költöző DB coach neve elég kapós volt az idei edzőpiacon, de végül nem igazolt el egy csapathoz sem, így továbbra is ő hívhatja a védelem játékait. Richard a Dolphinsnál volt finalista, de a pletykák szerint inkább a Patriotsnál szintén playcaller szerepet betöltő Brian Florest nevezi ki főedzőnek.
Ennek a többi NFC East csapat alighanem nagyon örül.
Javaslom nézd meg a Cowboys eredményeit az NFC East többi csapata ellen Garrett alatt.
valójában szerintem is kris richard a kulcs, de novembertől nézve 7-1-re és wild card winre soha, sehol nem rúgják ki a hc-t
Szerintem Garrett egy átlagon jóval felüli edző, Linehan az igazi baj a csapatnál, remélem ő a szezon után továbbáll. Garrettnek alapból nehéz feladata van úgy hogy Jerry irányít kb mindent, de még így is az utóbbi 4 évben amikor volt egy épkézláb irányítója 4-szer pozitívan zárt és háromszor playoffba jutott. Tavaly is csak Zeke eltiltása miatt nem sikerült bejutni. A játékosai pedig imádják ahogy ő is őket. Szerintem egyáltalán nem rossz edző, csak ugye a cowboys drukkerek nagy részét nem lehet kielégíteni. Ti mit gondoltok?
illetve zseniálisan tud koordinátorokat választani
És ő is kedveli a játékosait ?https://youtu.be/bB-BFLNjv3k
2 PO győzelem Garrett alatt. Nem rossz edző, de egy szűk évtized alatt ilyen kevéske rájátszás siker… jól jönne a frissítés.
Miért nem Marinelli hívja a védőjátékokat?