Lamar Jackson hétfőn lesz 22 éves, előtte viszont még kezdőként pályára lép az NFL rájátszásában a Los Angeles Chargers ellen. Ezzel pedig ő lesz a valaha volt legfiatalabb kezdő irányító a playoffban.
A fentiekből nyilvánvaló, hogy soha senki nem kezdett még 21 évesen az NFL rájátszásában – Lamar Jackson lesz az első. Az eddigi rekorder Bernie Kosar volt, aki 22 évesen és 40 naposan volt kezdő a Brownsban a Dolphins elleni playoff-meccsen 1986. január 4-én.
Ha pedig Jackson győzelemre is tudná vezetni a Chargers ellen a Ravenst – ahogy tette már egyszer idén -, akkor természetesen ő lesz a legfiatalabb kezdő irányító, aki playoff-meccset nyer. Ezt a rekordot Mike Vick tartja, aki 22 évesen és 192 naposan vezette győzelemre a Falconst a Packers ellen 2003. január 4-én.
Lamar Jacksonban rengetegen kételkedtek a draft előtt és azóta is folyamatosan. A draft előtt sokan elkapóként tekintettek rá, most pedig sokan futónak csúfolják. A Ravens viszont az ő vezetésével hasít, hét meccsből hatot nyertek és az egyetlen vereség is csak hosszabbításban jött az első kiemelt Chiefs ellenében.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
Miatta tipródom napok óta a LAC-BAL mérkőzés kimenetelének megtippelésén, s egyelőre fogalmam sincs ma sem… :/
Ha csak miatta,akkor nyugodtan tedd meg a csérdzsörszt..
Veletek könnyebb kiérlelni a döntést. :D
szerintem a Chargers visszavág!nekik idegenben van a hazai pálya.
+ Rivers-nek van play off tapasztalata, még ha régen is játszott januárban.
Szerintem akik alábecsülik Lamar Jacksont, azok fognak még nagyokat nézni az elkövetkezendő években. Sok múlik a srácon persze, a hozzáállásán, a munkamorálján, de nekem született győztesnek tűnik, elképesztő extravagáns, strapabíró és személy szerint nekem rendkívül szimpatikus is (persze hollóként némileg elfogult vagyok).
Azt gondolom, minden meccset élveznie kell a Baltimore-nak, mi vagyunk az egyetlen csapat, amelyik újonc kezdő irányítóval kezdi meg a rájátszást. Nagyon várom a Chargers elleni mérkőzést, remélhetőleg nagyot dob rajtunk a hazai környezet. Abszolút benne van, hogy az M&T-ben is megcsípjük őket.
Vajon Lamar lesz a 3017-es Foles? Mindketten szezon közben vették át a gyeplőt, egyikben sem bíznak/bíztak a legtöbben, sőt, sas vs holló… ? ?