Connect with us

Érdekességek

Mióta visszavonult Peyton Manning, Brady számára nincs kihívás

Tom Brady kilencedik Super Bowljára készül, Peyton Manning visszavonulása óta ez már sorozatban a harmadik, vagyis minden évben döntőbe jutott a Patriots. A mostani fináléban való részvételt ráadásul idegenben harcolta ki a csapat. Gyakorlatilag mindegy, hol és ki ellen játszik a Pats, mindig nyer – pedig nem volt ez mindig így.

 

 

Tom Brady hatszor játszott eddig AFC-döntőt idegenben, három győzelem és három vereség a mérlege. Mindhárom vereséget Peyton Manning vezette csapat ellen szenvedte el.

 

A 2001-es szezonban az első kiemelt Steelers otthonában lépett pályára, és a második kiemelt Patriots 24-17-re győzött. A 2003-as idényben is hasonló volt a felállás, mindössze annyi különbséggel, hogy a New England nagyon csúnyán, 41-27-re verte el a Steelerst. Legutóbb pedig vasárnap játszott idegenben konferenciadöntőt a Patriots: a Chiefst sikerült hosszabbítás után 37-31-re legyőzni.

 

Az első idegenbeli AFC-döntős vereség a 2006-os szezonban történt. 21-3-ra is vezetett a Patriots a Colts otthonában, de Peyton Manningék fordítani tudtak (38-34), ráadásul a Bears ellen a Super Bowl is összejött. A következő párharcig hét évig kellett várni: az első kiemelt Broncos 26-16-ra győzte le a 2. kiemelt Patriotst, majd utána óriási verést kapott a Seahawkstól. Az utolsó Manning-Brady csapata pedig a 2015-ös szezon rájátszásában volt, akkor 20-18-ra győzött az első kiemelt Broncos, majd a Pantherst is legyőzte az 50. Super Bowlon.

 

Brady minden idők egyik legjobbja, azt csinál vele a Patriots az AFC-ben, amit csak akar – nem sokat kockáztat az, aki a New Englandre fogad. Manning idejében ez azért nem így volt, ráadásul ő elmondhatja magáról, hogy a PO-ban pozitív mérlege van Tom Brady ellen (3-2).

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!