Nagy reményekkel vágott neki a Falcons ennek a szezonnak, mivel február 3-án az új Merceds-Benz Stadiumban rendezik a Super Bowlt, és ők akartak lenni az egyik résztvevő. Ez a szezon azonban nagyon nem úgy sikerült, ahogy eltervezték. Több fontos sérülés is sújtotta a védelmet a szezon elején, és bár 7-9-es mérleggel fejezték be a szezont, a rájátszásra esélyük sem volt. Ennek pedig következményei is lettek, nagy változás lesz az edzői stábban.
Dan Quinn vezetőedző megtarthatta állását, de három egységnék az irányítóját is elküldték. Steve Sarkisian két évig volt a támadók edzője, Marquand Manuel szintén két évig irányította a védőket és Keith Armstrongnak pedig tíz év után köszönték meg a munkáját, amit a speciális egységnél végzett.
Az OC posztra már három személy neve is felmerült. Gary Kubiak, a korábbi Texans és Broncos HC lehet két év kihagyás után újra munkába áll. Darell Bevell 2011 és 2017 között irányította a Seahawks támadóit, a harmadik név pedig a Buccanneers frissen elbocsátott vezetőedzője, Dirk Koetter.
A változás szele tehát elérte Atlantát, és lassan megtudhatjuk kikkel vágnak neki a következő szezonnak az oldalvonal mellett. Az szinte biztos, hogy ha még egy ilyen évük lesz 2019-ben is, akkor már Quinn sem fogja megúszni az elbocsátást.

Legfrissebb cikkeink
- Nick Chubb maradna a Brownsban
- Patrick Mahomes Tom Brady nyomában
- Három legendás szurkoló, aki ismét ott lesz a Super Bowlon – immár 59. alkalommal
- Tyreek Hill mégis maradna a Dolphinsnál
- Super Bowl LIX – Amikor a Chiefsnél a labda
- Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- HIVATALOS: Írországba látogat az NFL, a Steelers lesz a pályaválasztó
- Maxx Crosby nem akar távozni a Raiderstől
- Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Super Bowlra
- Super Bowl LIX – Edzők
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- camillo7777 on Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
- camillo7777 on Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Kopi3.14 on Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
Erősen meglepődnék ha Kubiak újra visszatérne a pálya mellé a front office-ből. Nagy koponya de az egészsége (remélem) fontosabb lenne.