Connect with us

Beharangozó

Patrick Mahomes megtöri a playoff átkot

A playoff második körében már az AFC első kiemeltje is bekapcsolódik a harcokba, élén a liga All-Pro irányítójával és MVP várományosával. A Patrick Mahomes vezette offense berobbant a ligába, valósággal szétszedte a védelmeket és mindent elsöpörve, megérdemelten harcolta ki az első kiemelést. A Colts ugyan szépen indult meg az idény végén, de a Chiefs játéka már egy teljesen más kávéház, mint amikkel eddig találkoztak.

 

 

Kezdjük talán a legnyilvánvalóbb dolgokkal. Patrick Mahomes első csapatos All-Pro lett, azok után, hogy újonc évében mindössze egyetlen tétmeccse volt. Az általa vezetett offense egyetlen meccsen sem maradt 26 pont alatt és kilencszer is legalább 35 pontot szerzett. A másodéves irányító lett az egyetlen, aki 5000 yard felé jutott és elérte a bűvös 50 touchdownos határt is. Teljesen mindegy, hogy nyomás alatt volt vagy tiszta zsebben, mindegy volt, hogy jött-e a blitz vagy nem, ő megingathatatlan volt. Nem kérdés, hogy a liga egyik (ha már most nem a legjobb) irányítója. A mostani ellenfél pedig még külön kedvező matchup is lehet számára.

 

Ami a Colts védekezését illeti, úgy érezhetjük, hogy jelentősen feljavult az év második felére és akár esélyük is lehet lelassítani a Mahomes vezette, ligaelső offense-t. Ez azonban csalfa remény, mert azon kívül, hogy tényleg javultak, azért az ellenfelekkel is szerencséjük volt. Például az utolsó nyolc mérkőzésükön átlagban 14 pontot kaptak csak, de a footballoutsiders DVOA mutatója alapján, (ami leegyszerűsítve a hatékonyságot méri), a legerősebb ellenfelük a Giants volt és ők is csak 13.-ok ezen a listán. A Colts egyébként is egész évben egyszer találkozott top12-es offense-szel és sikerült is 38 pontot benyelniük. A Chiefs pedig, mint sok más mutatóban, itt is első helyet foglalja el.

 

Ezt a statisztikát tetézi, hogy a Colts mindenkinél több zónavédekezést használt az év folyamán, Patrick Mahomes pedig az olyan csapatok ellen, akik előszeretettel futtatják ezt a koncepciót, igencsak jól szerepel. A másodéves irányító mellesleg a ProFootballFocus rangsorában is a legelső zónavédekezés ellen. Passzainak 64.1%-a sikeres volt, 8 yardot passzolt próbálkozásonként, de ami a legfontosabb, hogy 14 touchdown mellett egyszer sem adta el a labdát. Pedig ezen csapatok közül hárman is sokkal előkelőbb helyen végeztek a passzvédekezés DVOA rangsorában, mint a Colts.

 

 

Tovább fűzve a szálat, a Colts a zónavédekezést általában egy Cover 2 vagy Tampa 2 koncepcióval fejeli meg, azaz olyan védelmet használ, ahol a pálya közepe nyitva (vagy Tampa 2 esetében részben nyitva), mert a safetyk osztják el egymás között a mély útvonalakat. Ez részben segíthet nekik Hill nagy játékainak megállításában, de a Chiefs rendelkezik a liga idei All-Pro tight endjével, Travis Kelcével, aki a zónavédekezés egyik leghalálosabb fegyvere. Kelcét idény közben rengetegszer láttuk a zónák között megjelenni, akár mély útvonalon is a két safety között. Ez azért is baj, mert Mahomes a pálya mély közepére, azaz körülbelül pont a Cover 2 vakfoltjára az egyik legpontosabb irányító a ligában. 606 passzolt yardja érkezett ide, hat touchdown átadása volt már és passer ratingje is 109.1. A safetyk és a linebackerek zsenialitására tehát sokkal nagyobb teher hárul majd. Tetőzi a bajt, hogy a Colts egyik legjobb játékosa, Malik Hooker kisebb sérüléssel bajlódik és játékáról majd csak közvetlenül a mérkőzés előtt lehet biztosat mondani. Az azonban biztosnak mondható, hogy még ha vállalni is tudja a játékot, akkor sem teljesen 100%-os. A Colts linebackerei egyébként nagyon jó formában vannak, de az év elején, amikor erősebb passzjátékot játszó támadósorok ellen kellett helyt állni, akkor nagy volt a szenvedés. Egyébként is inkább kijelenthető, hogy a futás ellen hatékonyabbak, mint coverage-ben, bármekkora is a fejlődés.

 

És akkor térjünk is rá a mérkőzés sarkalatos pontjára, a Chiefs védelmére. Arra a védelemre, amit sokan tévesen a liga leggyengébbjének ítélnek meg. Az vitathatatlan, hogy a Chiefs védelem sok pontot és yardot nyel be. Ez azonban nem azért van, mert annyira rosszak lennének. Sőt, valójában a liga közepéhez tartoznak a legfontosabb mutatókban, csak a támadósoruk nem feltétlenül könnyíti meg a dolgukat. Mahomesék ugyanis nem a hosszú szisztematikus drive-okra vannak berendezkedve, hanem épp ellenkezőleg. Ebből kifolyólag a védelemnek kevesebb ideje van, a sok felpakolt pont miatt pedig nincsenek is rászorulva, hogy 15 pont alatt tartsák az ellenfél támadósorát.

 

 

Ebből a védelemből kimagaslik Chris Jones és Dee Ford. Jonest már nem nagyon kell bemutatni. A fiatal védőfalember idén 16 sacket ért el és egy rekordot is megszerzett. Ő lett ugyanis az első játékos, aki 10 egymást követő meccsen is jegyzett sacket, tehát elmondható, hogy nagyon kiegyensúlyozottan játszik. Dee Ford teljesítményét ezért nehéz is észrevenni mellette, pedig a pass rusher konkrétan több nyomást helyezett az irányítókra, mint Jones, és sackek számában is alig maradt el. Az egyértelmű, hogy ezúttal is ők fogják vezetni a defense-t, még ha nem is lesz egyszerű a Colts fala ellen. Azt már a Texans ellen is láthattuk, hogy Luck előtt szépen tisztán tartják a zsebet, de nem árt leszögezni, hogy van különbség a Texans pass rush és a Chiefs pass rush között. A legnagyobb differencia maga Chris Jones, aki belső passzsiettető létére inkább a mozgékonyabb vonalat képviseli, így a Texans után újfajta kihívás érkezik Nelsonékra.

 

A secondary szintén érdekes kérdés. Eric Berry nélkül elsőre szárnyaszegett brigádnak tűnik, de szép lassan kezdenek fellépni a fiatalok. Steven Nelson például hiába engedte az egyik legtöbb yardot a ligában, ez annak köszönhető, hogy hatalmas volumen szakad rá. Ő a legtöbbször célbavett corner a ligában, nyolccal több targetje van, mint az őt követő második játékosé. Ennek ellenére csak alig több mint, a labdák felét kapják el mellette és így kevesebb elkapás született az őrizetében, mint például az All-Pro Kyle Fuller mellett. Ráadásul ebbe a secondarybe Eric Berry visszatér, aki még mindig nem lesz 100%-os, de már maga a jelenléte is sokat jelenthet a csapatrész számára. Ennek a védelemnek amúgy sem az lesz a dolga, hogy tartsa 20 pont alatt a Coltsot. Pontosan annyit kell tenniük, mint a Rams ellen, hogy néhány nagyobb villanással segítik a támadókat. Azt ugyanis nagyon nehezen nézem ki a vendégekből, hogy 50 pont közelébe kerüljenek.

 

 

Összességében tehát a Colts sokakat meglepett remek játékával és koránt sem tűnik olyan esélytelennek a Chiefs ellen, mint azt pár hete hittük volna. Azonban ez mind kevés. Ezúttal már nem lesz elég, ha egyetlen embert kivesznek az ellenféltől. A támadósoruk alighanem ezúttal is hasítani fog, de képtelenség szerintem, hogy ezt a Chiefs offense-t túldobják pontokban. Végezetül pedig nem szoktam a hazai pálya mellett érvelni, de az Arrowhead a liga leghangosabb pályája, ami Luckék számára kedvezőtlen lehet, így én egy sok pontos (de nem 100 közeli) mérkőzésen Chiefs sikert vizionálok.

[quote]

Új olvasóink kedvéért mondjuk, hogy sokéves hagyomány az FK!-nál, hogy minden rájátszásmeccs elé mindkét oldalról írunk beharangozót, így ha ez a cikk túl egyoldalúra, esetleg elfogultra sikerült, akkor az direkt van.

Van egy párja is, azt pedig ERRE A LINKRE kattintva találjátok. Vagy keressétek fel a KIEMELT cikkünket, ahol minden mai meccshez találtok beharangozót, illetve a tippjeinket és bold predictionjeinket is ott találjátok, ráadásul a meccsek alatt a kibeszélő is ott lesz.

[/quote]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!