A Dallas Cowboys számára befejeződött a 2018-as szezon, így a játékosok és a csapat már csak az előttük álló idényre fókuszálhat. Így van ezzel Sean Lee is, akinek még a karrierje folytatása sem eldöntetett.
Lee a kilencedik szezonját zárta le az éjjel, de egy olyan idénye sem volt eddig, amelyen mind a 16 alapszakasz találkozón pályára lépett volna. A sérülések mindig is megkeserítették a karrierjét, ráadásul már az idő vasfoga is eljárt felette. A következő szezonban már 33 éves lesz, vagyis a fizikuma és gyorsasága megkopóban van, nem véletlenül szorította őt ki a kezdőből az újonc Leighton Vander Esch. Éppen ezért nem csak az a kérdés, hogy a Cowboys megtartja-e, hanem hogy folytatja még karrierjét, vagy visszavonul.
Meglátjuk. Most bőven lesz időm átgondolni a lehetőségeimet. Imádom ezt a játékot, imádom a Dallas Cowboyst, de ahhoz, hogy játszani tudjak, egészségesnek kell maradnom, amit sajnos nem tudok garantálni. Beszélnem kell a családommal és a szervezettel is, és csak azután kaphatok választ erre a kérdésre.
– mondta a veterán linebacker.
Lee nem véletlenül emelte ki, hogy a Cowboys fejeseivel is beszélnie kell, hiszen ebben a sportágban minden egyes dollár számít. Abban mind megegyezhetünk, hogy egy rotációs linebacker számára $7 milliós alapfizetés nagyon sok, amit okosabban is fel lehetne használni – és ami egy cut esetén fel is szabadulna a Cowboys salary capjében. A szerződése egyébként már csak a 2019-es idényre szól, és abban szinte biztosak lehetünk, hogy Jerry Jones ennyi pénzért nem fogja megtartani. Így vagy átstrukturálják a kontraktusát, vagy könnyes búcsút vesznek egymástól a felek.

Legfrissebb cikkeink
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
- A 2025-ös piac leginkább túlértékelt játékosai
- A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- Nagytakarításba kezdett a Dolphins, három játékos is repült
- Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Jaguars: Esélytelen, hogy Lawrence távozzon
- Ha a Giants résztulajdonosa szeretnél lenni, itt a lehetőség!
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- Cseh Tibor on A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- camillo7777 on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
Kár a sok sérülésért, nagyon nagy spíler, de sajna lefőtt az a bizonyos kávé.
Remélem átalakítják a szerződését és marad rotációban. Kár lenne ha elengednék, ikonikus alakja ennek a védelemnek.