Aaron Donald parádés volt idén, ő szerezte a legtöbb sacket (20,5), negatív yardos szerelést (25) és siettetést (106) a ligában, mindezt ráadásul DT-ként. Ennek ellenére gyakorlatilag esélytelen az MVP-címre, pont úgy, ahogy anno JJ Watt volt. Utóbbi szerint ez nem véletlen, hisz a díj mindig is a támadóké volt.
2014-ben Watt Donaldhoz hasonlóan 20,5 sacket szerzett, volt 10 leütött passza, egy 80 yardos pick-sixe, kierőszakolt négy fumble-t, és még három elkapott TD-t is betett a közösbe. Ennek ellenére csak 13 szavazatot kapott, esélye sem volt a 4381 yardot, 38 TD-t és öt INT-t dobó Aaron Rodgers ellen. Donald pedig még Wattnál is nehezebb helyzetben van, hisz két zseniálisan játszó irányítóval – Drew Brees és Patrick Mahomes – is meg kell küzdenie.
A liga történetében eddig mindössze háromszor nem támadó – futó vagy irányító – kapta az MVP-címet. 1986-ban Lawrence Taylor (Giants), minden idők talán legjobb védője lett a liga legértékesebb játékosa, 1982-ben a Washington rúgója, Mark Moseley (egy 9 meccses szezon után), 1971-ben pedig a DT Alan Page (Vikings).

Legfrissebb cikkeink
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
- A 2025-ös piac leginkább túlértékelt játékosai
- A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- Nagytakarításba kezdett a Dolphins, három játékos is repült
- Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Jaguars: Esélytelen, hogy Lawrence távozzon
- Ha a Giants résztulajdonosa szeretnél lenni, itt a lehetőség!
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- Cseh Tibor on A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- camillo7777 on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
9 meccses rúgó?! Mi volt abban az évben, atomrobbanás?