A floridai csapat az edzői stábja alapján Tampa Bay Cardinals is lehetne, hiszen a korábbi arizonai staff tette át a székhelyét a franchise-hoz. Bruce Arians Jameis Winston helyrerázása miatt érkezett, és ha eddig valakiben kételyek lettek volna, most támadókoordinátora is megerősítette ezt.
Byron Leftwich Mike McCoy helyét vette át támadókkordinátori szerepkörben a Cardinalsnál a szezon közepén, de markáns változások nem álltak be Rosenék támadójátékában. Arians ennek ellenére továbbra is bizalommal fordul hozzá, amiért Leftwich nagyon hálás. A 39 éves szakember elmondása szerint ugyan kudarc volt az előző éve, de ez is kellett ahhoz, hogy jobb edzővé váljon. Hát most minden mojojára szükség lesz, hiszen Jameis Winston felvirágoztatása lesz a cél.
Winston az ötödik éves opciójával fog játszani a következő idényben, és már alaposan kongtak a vészharangok, hogy vajon eljut-e odáig, hiszen a 2019-es szezon nyitásáig halott pénz nélkül elküldhető/elcserélhető lenne. Kétszer is kiszorult a kezdőből idén, de Leftwich megerősítette, hogy Winston a kezdőirányítója a csapatnak, és az ő feladata is lesz az, hogy végre kihozza belőle a potenciált.
Először meg kell figyelnem őt. Meg kell tudnom, milyen az igazi Jameis Winston, milyen szokásai vannak, hogy viselkedik edzésen, mindent tudni akarok róla. Rengeteg turnovert hozott össze, ami ugyebár nem mindig az irányító hibája, így ezt is látni akarom a saját szememmel. Csak így tudunk a problémák gyökeréhez lemenni, és megszűntetni azt.
– mondta Leftwich.
Winston 2015 óta 76 turnovert hozott össze, ami a legtöbb az NFL-ben ebben az intervallumban. Ebből 58 interception formájában történt, ami pedig a második legtöbb ugyanebben az időtávban, szóval a “sok turnover” egyáltalán nem túlzás. A bizalom azonban megvan felé, kérdés, hogy ez a szerződése lejártáig megmarad-e.

Legfrissebb cikkeink
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Ingyen sör, ingyen pénz a Vegas.hu Super Bowl buliján
- Darius Slayben egy utolsó szezon még van, de jövőre vissza fog vonulni
- NFLPA: “Senki sem akar 18 meccset játszani”
- Micah Parsons: Rajtunk Derrick Henry sem segített volna
- Brandon Graham úgy néz ki vissza tud térni a Super Bowlra (aztán jó eséllyel visszavonul)
- A Jaguars is megtalálta az új támadókoordinátorát
- Kínos rekord birtokosa lett a Bills
- Betegséggel küzd az Eagles legjobb védője
- Ausztráliába költözik az NFL, már az egyik csapat kiléte is megvan
- Super Bowl beharangozó és fogadási tippek – VIDEÓ!
- Super Bowl LIX – Secondaryk
- Andy Reid nem megy sehová
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mit csinál Tom Brady évi 37,5 millió dollárért?
- Gergosz86 on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Fetyke on Andy Reid nem megy sehová
- Ragi on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Kopi3.14 on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Cseh Tibor on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- ThySoul on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- mdr on Tom Brady örülne, ha történelmet írna a Chiefs: Miért kell valakit utálni, csak mert sikeres?
Pedig Fitz Smarter, Better, Clutcher, Stronger