Connect with us

Hír

A Lions is irányítóra pályázik?

A Lions körül eléggé forrt a levegő tegnap óta. Bob Quinn, a franchise general managere érdekes dolgokról beszélt a lionsös bérletesek fórumán, ám amire leginkább felkaphatta a közönség a fejét, az az irányítókról szóló rész volt.

 

 

Quinn először a Hard Knocks kapcsán nyílvánult meg, hiszen a kiválasztási procedúra alapján a Lions is esélyes lehet a műsorban való szereplésre. Ám a csapat nem szeretne az HBO műsorában részt venni, ezért Quinn már maga is arról beszélt, hogy Jon Gruden és a Raiders ideális választás lenne. Csak Detroitot kerüljék el messziről kamerákkal… Később Kareem Huntról is megosztott egy gondolatot, miszerint a Lions is gondolkodott a futó leigazolásán, aki végül Clevelandbe írt alá.

 

Ám ami szöget ütött a fejekbe, az az irányítókról való megnyilvánulása volt. Egy szurkoló megkérdezte, hogy hogyan tudnak más csapatok egy újonc irányító szerződésére építve sikeresek lenni. Quinn erre nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az első körben irányítót fog választani a drafton.

 

Bármelyik poszton gondolkodhatunk addig bármelyik pickünkön, legyen az a nyolcadik, vagy több hátsó körös pick. 1/8-on szinte a teljes draft boardunk elérhető még, így nem zárunk ki semmilyen poszton játszó játékost. Eddig csak a 16-22 között lifteztünk a drafton, szóval ennyire elől pickelni egy új helyzetet teremt. Ha ezen a helyen egy irányítóban látjuk azt, hogy a legnagyobb hasznunkra lenne a jövőbeli sikerességünk szempontjából, akkor nem zárjuk ki a kiválasztása lehetőségét.

– válaszolta Quinn.

 

Az utóbbi években több olyan franchise is nyert Super Bowlt, amelyben az irányító újonc szerződéssel játszott, mint például a Seahawks vagy az Eagles, de a Rams is azért tudott ilyen csapatot építeni 2018-ra, mert Goff keveset vitt el a fizetési keretből. Noha Quinn kijelentette még január elején, hogy Matthew Stafford a csapat irányítója, tényleg elgondolkodtató lehet egy QB pick a csapat számára.

 

Stafford bár nem rossz játékos, de még nem tudott nyerni rájátszás meccsen, a $29,5 milliós cap hitje pedig megakadályozhat nagyobb erősítéseket a szabadügynök-piacról. A 31 éves irányító karrierje legrosszabb idényén van túl statisztikailag, a kivágásra vagy elcserélésére ennek ellenére kevés esély van. A ligaév harmadik napján $6 millió garantálttá válik a 2020-as fizetéséből, így indokolt lenne az idei roster move, csakhogy az cut esetén $20 milliós, trade esetén $500 ezres mínuszt jelentene a salary capben, ami öngyilkosság. Szóval ha jön is irányító, az Stafford mögé fog jönni minimum a 2019-es évre, de mivel kevés az olyan prospect, akire azonnal rá lehetne bízni a franchise-t, ez nem feltétlen lenne baj. Kérdés, hogy meg meri-e lépni ezt a Lions, vagy csak a terelgetés megy a draft előtt?

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!