Connect with us

Hír

Aaron Rodgers szeretne Londonban is játszani

Miután kiderültek a 2019-es szezon londoni találkozói, azt is szomorúan konstatálhatták a sajtfejű drukkerek, hogy szeretett csapatuk továbbra sem jön el a tengeren túlra, immáron egyedüliként a ligában. Pedig Aaron Rodgers nagyon szeretne pályára lépni az európai közönség előtt is.

 

 

Rodgers is tiszteletét tette az Honors díjátadó gáláján, ahol az NFL UK képviseletében kérdezgette tőle egy riporter, hogy mi az oka annak, hogy csapata nem járt még Londonban.

 

A hírnevünk miatt van. Egyik csapat sem akar feladni egy hazai találkozót a Green Bay Packers ellen, mert tudják, hogy a stadion megtelik arra a meccsre. Én nagyon szeretnék Európában is pályára lépni, az elnökünk is mondta, hogy várja a lehetőséget, de ez nem így működik. Mi nem adhatunk föl hazai meccset egy európai túráért, hiszen 30 évre előre megvan mindenkinek a jegye, és nem akarunk azokkal kiszúrni, akik miattunk utaznak a városba. Reméljük a liga egyszer valahogy lehetőséget biztosít számunkra ahhoz, hogy kimenjünk Londonba.

– mondta Rodgers.

 

A Packers sztárja nem csak a maga nevében beszélt arról, hogy várják a kiruccanás lehetőségét, noha ez több játékosnál sem népszerű, akik már megjárták ezt a túrát. Erről is kérdezték az irányítót, illetve hogy aki már járt a Wembley-ben, az mit mesélt az élményről.

 

Azt mondják, hogy a körítés, az atmoszféra remek, ugyanakkor az egész procedúráért nem éri meg. Csütörtökön és pénteken borzasztó nehéz a jetlag, mindenki fáradt, és nem is nagyon tudnak mit csinálni, hiába vannak új környezetben. Az egész a beosztáson múlik, ha odamennénk hétfőn, lenne időnk körbenézni a városban, akár egy Preier League meccset is láthatnánk. Lenne időnk élvezni az ottlétet, és megannyi szurkolóval találkozni, akiknek Londonba eljutni sokkal egyszerűbben megoldható. Van pár ismerősöm az Egyesült Királyságból, tavaly egy kis időt Belfastban töltöttem, és lenyűgöztek a packersös kocsmák, amik állítólag az egész kontinensen működnek. A kedvesem például amikor Párizsban járt bement egybe, nem hittem el. Lenyűgöző, hogy egy másik kontinensen is ennyire népszerű a liga, és hogy meg vannak érte őrülve az emberek. Persze nincs a labdarúgás szintjén Európában, de folyamatosan növekszik a népszerűsége.

 

Rodgers később hozzátette, hogy szívesen lenne amolyan nagykövete a szervezetnek, hiszen nagyon hálás az NFL UK-nek, hogy ennyi emberhez eljuttatják a sportágat. Nos, nyugodtan állíthatom, hogy nem csak Rodgers várná ezt a bizonyos londoni kiruccanást, hanem szurkolók ezrei is.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!