Antonio Brown ellopta a szombati show-t azzal, hogy több kérdésre is reagált saját twitterén, amit bárki feltehetett neki. Kicsit beletörölte a lábát Ben Roethlisbergerbe, kitért Mike Tomlinra, valamint a szerződése is előtérbe került.
Legutóbbi helyzetjelentésünk óta annyi változás történt, hogy a Steelers tulajdonosa, Art Rooney II személyesen akarta megkeresni a jelenleg Floridában tartózkodó elkapót, hogy megbeszéljék a dolgokat. Az első hírek szerint ezt Brown elutasította, ám később olyan utalások jelentek meg, mintha mégis létrejönne a találkozó – legalábbis a tweetje, miszerint most fog életében először találkozni Art Rooney-val mint ember, erre mutathat rá.
És ha már tweet: az elkapó gondolt egyet, és szombaton meghirdette a falán, hogy örömmel válaszol bármilyen témában feltett kérdésekre a madaras platformon. Ám nem lepődünk meg azon, hogy a most körülötte lévő helyzet volt a fő téma.
1. Mi okozta közted és Roethlisberger között a konfliktust?
Nem konfliktus ez, inkább a tiszteletről szól. Az egymás közti tiszteletről! Olyan habitusa van mint egy tulajdonosnak, neki természetes, ha nyilvánosság előtt kritizál bárkit, akár a saját edzőjét is. A játékosok ezt pontosan tudják, de nem mernek ez ellen tenni semmit, mert Ben utána velük is megtenné ugyanezt. Mocskos játékot űz játékon kívül.
Valóban, Roethlisberger nem egyszer használta a sajtót arra, hogy kritizálja egyes csapattársait, aminek következményei lettek adott játékos számára. Legutóbb az újonc James Washingtonnal esett meg, hogy irányítója heves kritikákkal érte a mutatott játékát, aminek következtében a következő meccsen nem lépett pályára. Bár nem ő írta, de tetszését fejezte ki két olyan kommentre, amely Big Ben sötét múltjára mutatott rá. Köztük például arra, hogy most mindenki elítéli Brownt a családon belüli botránya miatt, holott Roethlisbergert meg istenítik annak ellenére, hogy két diáklányt is megerőszakolt.
2. Kiülted az utolsó meccsünket a Bengals ellen… Ha annyira imádod ezt a játékot, amit akkor mondtál, mikor 70 millióval kitömték a zsebeid, akkor nem kellene ott lenned a meccseken?
Miután az edzőnk elhintette már a meccs előtt az öltözőben, hogy távozni fogok a csapattól, ugyanez az ember képes volt meghívni “nézni a show-t”, ahol azokkal a srácokkal lettem volna együtt, akik megbélyegeztek azért, amiket ő elhíresztelt közöttük. Egyszerűen nem maradhattam velük ezek után, ezzel viszont én lettem a rossz fiú az egészben.
Brown Tomlint hibáztatja azért, hogy idáig fajultak a dolgok. Azt a találkozót hivatalosan térdsérülés miatt hagyta ki, holott azon a héten úgy összeveszett az edzésen Roethlisbergerrel, hogy a hét további részében egy meetingen vagy edzésen sem vett részt. Később Tomlin nyilvánosság előtt is kimondta, hogy ha az elkapó távozni akar, akkor menjen.
3. Mit mondanál azoknak, akik azzal vádolnak meg téged, hogy ez az egész egy új szerződés kiharcolásáért kellett egy új csapatban?
Nem a pénzért váltanák, hanem a sport szeretetéért. Az elkötelezettségért, hogy könyörtelenül, folyamatosan, szenvedélyesen nyerjél. Ráadásul a szerződésem nyilvános, 70 milliót kaptam, nincs okom még több pénzért reklamálni. Egyszerűen ideje lenne egy új csapatban játszanom, ahol otthonosan érezném magam.
A klasszis elkapó 2017-ben írta alá jelenlegi 4 éves, $68 milliós szerződését, amit csere esetén tovább vinne a következő csapatához.
4. Van rá bármi esély, hogy maradj a Steelersnél, vagy az már nem opció?
Imádom a Steeler Nationt, és örökre a szívembe zártam őket. Több nincs.
End of a story…
Legfrissebb cikkeink
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
- Az ötödik forduló legjobbjai
- A holdoutoló Haason Reddicket kivágta a saját ügynöke
- A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- A játékvezetők nem vettek észre egy egyértelmű fumble-t a csütörtök esti rangadón
- Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra
- A Packers elveszítette korábbi második körös tight endjét
- Kritikusan fontos meccsen győzte le a 49ers a Seahawkst
- Triple Coverage #560 – Meglepetések és csalódások 5 forduló után, plusz az első kirúgott főedző
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- Cseh Tibor on Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- Zotya on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Heisenberg on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Ragi on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- StefanKo518 on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- TheGUARDiAN on Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra
Ebben a sztoriban nyilván mindenki hibás, hogy ki mennyire az meg majdnem mindegy. Annyira elmérgesedett a helyzet, hogy innen már tutira nincs visszaút. Szomorú hogy egy ilyen nagy formátumú csapatnál ezt nem tudták elintézni házon belül áskálódások nélkül.
Tomlint már legalább két éve ki kellett volna b@szni, ha az új HC sem tudta volna kezelni a problémát akkor Big Bent legkésőbb idén nyugdíjazni..
Lehet hogy megérett a helyzet arra, hogy elkezdjenek egy Tomlin és Bigben utáni időszakot.
Ez így van, de szarnak bele.
Amit lepatkánykodott a Rudi gyerekkel szemben a médiában,már az megengedhetetlen volt.
Azért egy HC-nek abban is jónak kell lennie, hogy kezelni képes a legjobb játékosait. Nagyon úgy fest, hogy ebben Tomlin elég rosszul teljesített az utóbbi években.
Úgy tűnik, hogy az NFL-ben tartósan csak a tekintélyuralommal tud HC sikert elérni. Olvassátok el Meskó könyvében, hogy milyen más hangnem – mondhatni haverkodás – volt a Steelersnél, milyen különbség volt számára a rideg NE-i hangnem után. De Belichick nyeri a SB-okat és nem Tomlin, akinek ráadásul nem túl intelligens játékosállománya is van, legalábbis a sztárokat illetően. (Nyilván a fejére nőtt mind, különösen Rapistberger.)
szerintem az alapállítás nem feltétlen igaz. Sok tekintélyuralmas HC megbukott már, ahogy sok játékos közeli tudott sokáig topon maradni.
Mindkettő addig működik jól, ameddig jönnek a sikerek. Ha nincs győzelem, mindkettővel kapcsolatban előjönnek a problémák.
Big Ben-t elővenni azért, mert van egy fogalmatlan edzője, és a csapattársai jó része primadonna, hát… Top irányító még mindig, kétszeres SB győztes, az utóbbi 10 év játékosállománya alapján ki tudja mennyi lehetne még neki, szóval inkább ő reklamálhatna.
Csak, h tisztäzzuk arrol a jätekosrol beszelsz, akinek voltak eröszakolos ügyei es megis a ligäban maradhatott csak mert iränyito, aki nyiltan kritizälja a jätekostärsait a sajtoban es amikor vmi nem tetszett neki, akkor belengedte, h visszavonul majd amikor QB-t draftoltak, akkor meg sirt emiatt?
“a ligäban maradhatott csak mert iränyito” – nem, azért mert fehér :’D :’D :’D
Iceberg,Goldberg,… :”‘D
“Roethlisbergert meg istenítik annak ellenére, hogy két diáklányt is megerőszakolt.”
Azért ez a mondat ha ügyvéd lennék kicsapná a biztosítékot. Volt ezzel kapcsolatban valami ítélet, hogy ezt így kellett megfogalmazni? Vagy egyszerűen kevésbé hatásvadász a “Roethlisbergert meg istenítik annak ellenére, hogy EGY IDEIG AZZAL VÁDOLTÁK, HOGY!!! két diáklányt is megerőszakolt.”
A taps- és pislogó király Tomlint ezért sem fogják kib@aszni, mint a macskát sz… És ezzel újabb évek pörögnek le a Steelers (roster alapján) talán legtöbbet ígérő újkori éveiből úgy, hogy egy épkézláb eredményt nem sikerül felmutatnia ennek a kóklernek.
“Nem a pénzért váltanék, hanem a sport szeretetéért. Az elkötelezettségért, hogy könyörtelenül, folyamatosan, szenvedélyesen nyerjél.” Ha ezt komolyan gondolja akkor lead a fizetési igényéből és kb a 10% -áért elvállalja a játékot akkor szerintem a Pats-ben tudnának vele mit kezdeni :D és TB nek is lehetne még egy jó éve.