Connect with us

Hír

Brandon Marshall is távozhat Denverből

Adam Schefter, az ESPN bennfentese számolt be arról, hogy minden bizonnyal nem él majd a Denver Broncos linebackere, Brandon Marshall opciós évével, így március 13-tól ő is szabadügynök lesz.

 

 

A 29 éves védő 2013 óta tagja a denveri védelemnek, amellyel Super Bowlt is nyert a 2015-ös szezonban. 2017-ben kötött egy új, 4 éves szerződést a coloradói franchise-zal, amelynek utolsó két éve opciós volt. John Elway a hírek szerint azonban nem élt ezzel, így Marshall szabadon igazolhatóvá válik. Idén csak 7 meccsen volt kezdő, összesen 11 találkozón lépett pályára, de a jelek szerint nem illik az új vezetőedző, Vic Fangio elképzeléseibe. Márpedig így semmi értelme nem volt a $9 milliós cap hittel bíró játékos a rosteren tartani, de így is kénytelen benyelni a csapat $4 millió halott pénzt az ügylettel. Marshall helyét az újonc Josey Jewell örökölheti meg a kezdőben, ha nem tervez új igazolást vagy újoncot erre a posztra Elway.

 

Ugyan még egy hónap van a piac nyitásáig, még három játékos helyzetét érdemes monitorozni a denverieknél. Chris Harris Jr., Emmanuel Sanders és Derek Wolfe $1 milliós opciója is a levegőben lóg március 13-ig, ha a csapat ki akarja őket vágni, akkor azt a piac nyitásáig kell megtennie.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások