Connect with us

Minden ami NFL

Senki ne várja Florestól, hogy Bill Belichick lesz

A Miami Dolphins is kinevezte új főedzőjét Brian Flores személyében. Ő a második Super Bowl győztes Patriots DC az elmúlt két évben, akit főedzővé léptettek elő, de aki az új Bill Belichicket keresi Floresban, az csalódni fog.

 

 

Flores igazi hazafi, már egyetemi játékosként is a Boston College-ben játszott, linebacker volt 1999 és 2003 között. Egy sérülés miatt véget ért a pályafutása, de az egyetem után így is lecsapott rá a Patriots: scouting asszisztens lett. 2006-ban a csapat egyik játékosmegfigyelőjévé léptették elő, majd a speciális egységgel foglalkozott, 2011-ben pedig a védőkhöz került.

 

Első komolyabb munkáját egy évvel később kapta, amikor a safetyk edzője lett, majd 2016-ban megkapta a linebackereket. Matt Patricia távozása után pedig Bill Belichick benne látta az utódot – bár hivatalosan soha nem nevezték ki védelmi koordinátornak, ő volt a playcaller.

 

Nem ő lesz az új Belichick

 

Aki egy Belichicket szeretett volna magának, az elkésett: Matt Patricia volt házon belül a BB-utód, a csendes, precíz, a fegyelmet maximálisan megkövetelő koponya, aki mindent megtesz azért, hogy a Patriotsban megszokott mentalitást és rendszerre épülő játékot máshol is meghonosítsa (inkább kevesebb, mint több sikerrel). Flores teljesen más.

 

A Dolphins új mestere egy emberközpontú, közvetlen szakember, egy igazi vezér és motivátor, akitől azt várják Miamiban, hogy egy új öltözői kultúrát és egy sokkal egészségesebb hangulatot hozzon létre. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne kellően felkészült – a Dolphins állítólag azért választotta, mert lenyűgözte a vezetőket az a koncepció, amely alapján Flores újjáépítené a csapatot –, mindössze annyiról van szó, hogy más irányvonalat képvisel, mint Belichick vagy Patricia.

 

 

Újjáépítheti a Dolphinst

 

Flores kinevezése tűnik az egyik legígéretesebb döntésnek az idei felhozatalból (ő lesz a Dolphins 10. főedzője 2004 óta), viszonylag alacsony kockázat mellett óriási plafonnal rendelkezik. Egy nyíltan az újjáépítést célzó csapatnak alighanem ideális választás.

 

  • Rendet tehet az öltözőben

 

Adam Gase nem volt feltétlenül könnyű helyzetben, amikor elfogadta a Dolphins főedzői állását. Első szezonjában még nem volt probléma – amíg jöttek a sikerek, az alapvető problémák a felszín alatt maradtak. Amint azonban nem ment a szekér, hirtelen minden rossz lett. A hangadó játékosok elégedetlenkedtek és nem tisztelték Gase-t (Landrynek és Ajayinak is ezért kellett mennie), romlott az öltözői morál, nem volt egység, mérgezett volt a hangulat a szervezetben.

 

Floresszal ez vélhetően nem lesz probléma, remekül megérti és törődik a játékosaival, fair és diplomatikus, ugyanakkor kellően szigorú: aki nem áldozza be magát a csapat oltárán (Reshad Jones), az jó eséllyel nagyon hamar lapátra kerül, a nagytakarítás pedig rá is fér a csapatra.

 

  • Összerakhat egy életképes védelmet

 

Hiába Ndamukong Suh vagy Reshad Jones, a Dolphins védelme még véletlenül sem teljesített úgy az elmúlt években, ahogy az elvárható lett volna. Tavaly például 6 257 yardot engedett az egység, ami a legtöbb a franchise történetében. Az alap pedig nem rossz, Minkah Fitzpatrick és Reshad Jones az egyik legjobb safety-páros lehet a ligában, és aki Van Noyból ki tudott hozni egy kifejezetten jó szintet, annak az Alonso-McMillan-Baker LB-trióból is sikerülni fog. A védőfal és a corner-poszt már neccesebb, ide mindenképp kell igazolni és draftolni játékosokat, de ez nem lehet probléma.

 

A Dolphins jó eséllyel marad a 4-3-as alapsémánál, de a Patriotsra jellemző flexibilitással, mindig az ellenfélhez igazodva (a Lionsnél is ezt csinálja Patricia és a védelem az elvártakhoz képest kifejezetten jól működött tavaly), a Rams ellen bemutatott kreatív pass rush-sal és blitzekkel megfűszerezve. Nem lepődnék meg, hogy jövőre top10 közeli lenne az egység engedett pontokban.

 

  • Tényleg építkezni akar a Dolphins

 

Az elmúlt évek arról szóltak Miamiban, hogy majd most mindent megnyernek. Ez egyáltalán nem jött össze, így Gase kivágása után az lett a mantra, hogy rebuild van, ha ez egy, két vagy három évet vesz igénybe, hát rendben, találjunk olyat, aki megoldja. Flores tehát nem fog úgy járni, mint Steve Wilks, akit egy év után kivágtak a Cardinals éléről, ráadásul neki megvan az az előnye, hogy korábbi scoutként ért a tehetségek felkutatásához, így nagyon hatékonyan dolgozhat Chris Grier GM-mel, aki tejhatalmat kapott a szervezetben.

 

Vannak azért problémák is

 

Flores még mindig csak 37 éves, a legjobbtól tanult, de ez nem jelent semmit. A Dolphins legnagyobb baját, az irányítót ugyanis ő aligha tudja orvosolni.

 

 

Az egyértelműen bebizonyosodott, hogy Ryan Tannehill nem franchise QB. Vagy idén, vagy jövőre új irányítója lesz a Dolphinsnak és a Josh Rosen-fiaskó megmutatta, hogy egy DC főedző önmagában nem tud csodát tenni. Persze a Cardinals hatványozottan nehéz helyzetben volt, Wilks ugyanis a liga legrosszabb OC-jét, Mike McCoyt választotta Rosen mellé.

 

Akárki is lesz a Dolphins irányítója, kulcskérdés, ki fog neki dirigálni: Flores Chad O’Sheaban látta a megoldást, aki 2009 és 2018 között a Patriots elkapóedzője volt. Ez elég rizikós húzás, a 46 éves O’Shea soha nem hívott játékokat, ráadásul a Patriotsból támadószakembert elcsábítani mindig rizikós, Tom Brady mellett ugyanis mindenki azt hiheti, hogy ért a támadósorokhoz. Egy újonc nem Brady, Tannehill pedig pláne nem Brady, a New England végtelenül precíz, tökéletesen időzített és kidolgozott támadórendszerét pedig csak a legtehetségesebb irányítókkal lehetne futtatni. Ezzel igen nagyot bukhat Flores.

 

A többi segítője rendben van. A Packers LB-edzőjét, Patrick Grahamet nevezte ki DC-nek, aki 2009-től 2015-ig a Patriotsban is dolgozott, tehát jól ismeri. Jim Caldwell kinevezése sem feltétlenül rossz, segítőként és esetleg még QB-edzőként is jó lehet, ő kifejezetten HC-nak volt borzalmas.

 

Összegzés

 

Flores jó választásnak tűnik, a Dolphinsnak pont egy ilyen mentalitású és stílusú emberre volt szüksége. A Rams elleni döntő megmutatta, hogy a szakértelme rendben van, a védelemmel vélhetően nem is lesz probléma, a gondot az irányító-kérdés okozhatja. O’Sheatől én nem vagyok elájulva, nem véletlenül volt közel tíz évig csak WR-edző, ez talán túl nagy ugrás számára és sokat bukhat rajta Flores.

 

Értékelés: B

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!