Connect with us

Szabadügynök

Ki kaphat franchise taget? – 2019

Egészen március ötödikéig lehet egy-egy játékosra franchise vagy transition taget tenni (a folyamatosan frissülő cikkben külön kiemelve jelezzük, ki kapott taget). Ez azt jelenti, hogy nagyon sok pénzért egy évre a csapat magához láncolhatja az egyik lejáró szerződésű szabadügynökét. Összeszedtük minden csapat azon játékosait, akik számíthatnak a tagre és azt, hogy ennek szerintünk mekkora az esélye (1 – szinte semmi, 10 – közel készpénznek vehető).

 

 

A franchise tag lehet exkluzív és nem-exkluzív. Az exkluzív franchise tag esetén a játékos nem tárgyalhat más csapattal. Nem-exkluzív tag esetén a játékos tárgyalhat más csapattal, de, ha elfogad egy ajánlatot, azt a volt klubja matchelheti (vagyis megadja ugyanazokat a feltételeket, mint a másik csapat), és akkor a játékos volt munkaadójánál marad. Abban az esetben, ha a volt csapat nem matcheli az ajánlatot, akkor elveszíti a játékost, de cserébe kap két elsőkörös választási jogot kompenzációként.

 

A harmadik opció a transition tag. A transition taggel ellátott játékos adott évre jutó fizetése a posztján szereplő 10legjobban kereső játékos átlagkeresete lesz, vagy az előző évi fizetésének 120%-a. Attól függően, melyik a nagyobb. A nem-exkluzív franchise taghez hasonlóan a transition tag esetében is, a játékos tárgyalhat más csapatokkal, amit a volt csapata matchelhet. Ám, ha a játékos volt csapata nem matcheli az ajánlatot, akkor nemcsak, hogy elveszíti a játékost, de még pickeket sem kap cserébe.

 

Igazság szerint a tag, legyen bármilyen is, önmagában nem jó sem a játékosnak, sem a csapatnak. Előbbinek azért, mert a következő évre nem rendelkezne érvényes szerződéssel és egy sérülés vagy gyenge szezon milliókba kerülne neki a továbbiakban (értékcsökkenés). A csapatra pedig tag esetén hatalmas teher hárulna, hisz a játékos rengeteg pénzt foglalna el a fizetési sapkából.

 

Ez csak egy vészmegoldás, hogy a franchise-ok elkerüljék a konkurenciát és nyugodtan tudjanak egyeztetni egy hosszú távú szerződésről – legalábbis sokáig így volt. Ma már gyakran azért tesznek taget egy játékosra, hogy az még egy évet bizonyítson (DeMarcus Lawrence), esetleg azért, hátha sikerül elcserélni (Nick Foles?).

 

Az idei franchise tagek várható értéke:

 

  • Quarterback: 25,57 millió dollár
  • Running back: 11,9 millió dollár
  • Wide receiver: 17,1 millió dollár
  • Tight end: 10,9 millió dollár
  • Offensive line: 15,28 millió dollár
  • Defensive end: 18,65 millió dollár
  • Defensive tackle: 15,57 millió dollár
  • Linebacker: 15,77 millió dollár
  • Cornerback: 15,99 millió dollár
  • Safety: 12,03 millió dollár
  • Punter/kicker: 5,16 millió dollár

 

Dallas Cowboys: DeMarcus Lawrence, DE– 10/10 – MEGKAPTA

 

Lawrence 2017-ben egy 14,5 sackes szezont hozott, de akkor a Cowboys még nem akart hosszú távú szerződést adni neki, így taget kapott. Idén ismét bizonyított: 10,5 sack, egy INT és két fumble került a neve mellé. Ráadásul már jelezte, hogy nem fog tag alatt játszani, ettől függetlenül a Cowboys szinte biztos ráteszi – annak ellenére, hogy 22,35 milliót is foglalna a sapkából –, hisz így csak ő tárgyalhat a klasszis passzsiettetővel.

 

 

 

New York Giants: Landon Collins, S – 9/10 – Nem kapja meg

 

A Giantsnél semmi sem biztos, Collinsról például a trade deadline előtt több olyan hír is napvilágot látott, hogy elcserélné a csapat. A safety tag viszont alacsony, csak úgy kiengedni a piacra értelmetlen volna. Továbbá mégiscsak a védelem egyik legjobb, legtehetségesebb játékosa, hosszabbítani sem lenne olyan hülyeség vele.

 

Update: Kisebb meglepetésre a Giants hagyja lelépni a védelmének legjobb játékosát. Fura döntés, de Collins örülhet, így könnyen a liga legjobban kereső játékosa lehet a posztján.

 

Philadelphia Eagles: Nick Foles, QB – 5/10 – Nem kapja meg

 

Folest nem akarja megtartani az Eagles, egyszerűen csak szeretne többet kapni érte, mint egy 2020-as 3. körös kompenzációs pick. Az offseason egyik legérdekesebb sztorija lesz ez.

 

 

Washington Redskins: Ha Ha Clinton-Dix – 9/10

 

Ugyanaz, mint Collinsszal, azzal a különbséggel, hogy a Redskinsnek kvázi életbevágó, hogy megtartsa Clinton-Dixet. A fiatal védőért egyrészt egy 4. körös picket adott a Packersnek, ráadásul időközben kivágta DJ Swearingert, így hirtelen safety nélkül maradt a csapat.

 

Buffalo Bills: Senki

 

Miami Dolphins: Ja’Wuan James, OT – 6/10

James a Dolphins Landon Collinsa – többször felmerült már az elcserélése, de mégiscsak a csapat a legjobb támadófalembere. Floresszal speciel nincs szerencséje, ha a Patriots-wayt követi, nem fog megfeszülni, hogy 10 millió körüli szerződést adjon neki.

 

New England Patriots: Trey Flowers, DE – 5/10

 

Egy kiváló pass rusher, de Bill Belichick mostanság nem nagyon törődik azzal, hogy agyonfizesse a játékosait. Flowers pedig 15-17 milliós defensive end, ennyit simán megkaphat a piacon. Kizárni persze nem lehet, mégiscsak a védelem egyik legjobbja.

 

 

New York Jets: Senki

 

Chicago Bears: Adrian Amos, S – 4/10

 

Amos az elmúlt két év egyik legjobbja volt a posztján, de a Bears védelem pont nincs rászorulva – inkább egy transition taget tudnék elképzelni nála. Még akár Bryce Callahant is mondhatnám, mint a csapat egyik legjobb szabadügynökét, de slot cornereknek nem szokás taget adni.

 

Detroit Lions: senki

 

Említhetném Ziggy Ansaht, de már tavaly is hiba volt őt tagelni.

 

Green Bay Packers: Senki

 

Mo Wilkerson szóba jöhetne akár, de nem egy sérülések miatt tönkretett szezon után fogják tagelni, és pláne nem a Packers.

 

Minnesota Vikings: Senki

 

Anthony Barrt említhetnénk, hisz messze ő a csapat legnagyobb nevű FA-ja, akinek hatalmas piaca lehet. Ugyanakkor pass rusher (DE) taget adhatnának csak neki jó eséllyel, 18 milliót pedig nem.

 

Baltimore Ravens: CJ Mosley, LB – 4/10 – Nem kapja meg

 

Nem nagyon érezni a Ravensen, hogy minden áron ragaszkodna a legjobb linebackeréhez. Ráadásul Mosley sem játszik olyan nagyon jól, hogy egyértelmű franchise tag-jelölt legyen. Szerintem sokkal inkább Za’Darius Smith megtartására fogja fordítani a forrásait a csapat.

 

Cincinnati Bengals: Senki

 

Cleveland Browns: Senki

 

Pittsburgh Steelers: Senki

 

Bell adhatná magát, de ezt még egyszer aligha játssza el a Steelers. Bár egyre erősebbek azok a hangok, amelyek szerint a futó transition taget kaphat.

 

Atlanta Falcons: Grady Jarrett, DT – 9/10 – MEGKAPTA

 

Grady Jarrett a liga egyik minimum top10-es, de inkább top5-ös tackle-je, aki jó eséllyel még tovább is fejlődhet. 25 éves, a Falcons már többször lenyilatkozta, hogy meg akarja tartani. Ha nem sikerül a piac nyitása előtt megegyezni, akkor szinte garantált neki a tag.

 

 

Carolina Panthers: Daryl Williams, OT– 4/10

 

Williams egy kiváló OT, de tavaly sérülés miatt csak egy meccsen tudott pályára lépni. Balszerencséjére Taylor Moton remekül pótolta a jobboldalon, így hacsak Motonban vagy Williamsben nem látják az LT-t, akkor elég kérdéses a maradása.

 

New Orleans Saints: Senki

 

Tampa Bay Buccaneers: Senki

 

Houston Texans: Jadeveon Clowney, DE – 8/10 – MEGKAPTA

 

Clowney egy nagyon jó játékos, de valahogy még mindig inkább be nem teljesített ígéretnek tűnik – nem sikerült elérnie azt a csillagos eget, amit anno jósoltak neki. A Texans állítólag hosszabbítana vele, így adja magát a tag.

 

Indianapolis Colts: Senki

 

Jacksonville Jaguars: Josh Lambo, K – 5/10

Az elmúlt két évben 41 mezőnygólból 38-at értékesített, extrából pedig 41/44 a mérlege. A liga egyik legjobb rúgója, azon kevés dolog a Jaguarsban, ami jól működik. Kár lenne elengedni.

 

Tennessee Titans: Senki

 

Arizona Cardinals: Senki

 

Los Angeles Rams: Lamarcus Joyner, S – 4/10

 

Trumaine Johnsont anno kétszer tagelte a Rams, ezt eljátszhatná Joynerrel is. Joyner viszont Johnsonnal ellentétben egy tényleg jó játékos, lehet nem ártana megtartani.

 

San Francisco 49ers: Robbie Gould, K – 4/10 – MEGKAPTA

 

Két éve van a 49ersnél, ez idő alatt 75 mezőnygólból 72-t berúgott, illetve 59 extrából 55-öt értékesített. A 49ersnek 60 milliója van jelenleg, szinte biztos, hogy Gould új szerződést fog kapni még a piac nyitása előtt, de ha nem, akkor nem kizárható a tag.

 

Seattle Seahawks: Frank Clark, DE – 7/10 – MEGKAPTA

 

Clark egy kifejezetten alulértékelt DE, pedig az elmúlt három szezonban 32 sacket és hét fumble-t szerzett. Tavaly karrierje legjobb szezonját hozta 13 sackkel, rajta kívül pedig nem bővelkedik pass rusherben a Seahawks. Egyébként KJ Wright szerződése is lejár, illetve Earl Thomas pótlásával is lesz munka Seattle-ben.

 

 

Denver Broncos: Senki

 

Matt Paradis egy nagyon jó center, de nincs center tag, 15 millióért pedig valószínűtlen, hogy tagelnék.

 

Kansas City Chiefs: Dee Ford, DE/OLB – 10/10 – MEGKAPTA

 

Dee Ford karrierévet tartott, egyértelművé téve, hogy mégsem volt őt hiba anno első körösként kiválasztani. Ő generálta a legtöbb nyomást az EDGE játékosok között (74), volt 13 sackje és hét kierőszakolt fumble-je, a csapat legjobb védője. A Chiefs magához is akarja láncolni, a tag erre ideális, aztán nyárig lehet alkudozni (pont mint anno Justin Houstonnal, bár az a szerződés végül nem nagyon vált be).

 

Los Angeles Chargers: Senki

 

Oakland Raiders: Senki

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!