A Raiders megkezdi újraépítését Chucky kezei alatt, hogy Las Vegasba már egy fiatal, feltörekvő csapatként érkezhessen. A roster olyan, mint egy szúnyogháló, lényegében majdnem minden posztra kell kezdő vagy mélyítés. Szerencséjükre számos hiányposztból erős a piac és a draft is, és ha akarnak, mélyen a zsebükbe tudnak nyúlni.
Cap-helyzet
A Raidersnek papíron 71 millió dollárja van, azonban ez az összeg csalóka. Szinte rekordszámú, 23 szabadügynöke van a csapatnak, 10 másik pedig korlátozott. Bődületes pénzekkel lehet dolgozni ettől függetlenül, lesz Grudennek és Mayocknak dolga. AJ McCarron, Seth Roberts halott pénz nélkül elküldhető, továbbá Donald Penn helye sem biztos, de még az ő megtartásával is azonnal 80 millió felett lehetünk.
Szabadügynökök
Borzasztó hosszú lesz ez a lista, pedig csak a fontosabbak lesznek itt. Kezdjük: CB Rashaan Melvin (középszerű játékkal), SS Marchus Gilchrist (gyenge játékkal), S Reggie Nelson (egyértelműen a karrierje végét járja), DT Johnathan Hankins (halványan pislákoló csillag a sötétségben), DT Clinton McDonald (középszer), DE Frostee Rucker (sose volt jó, nem 35 évesen vált azzá), CB Daryl Worley (karrierje eddigi leggyengébb éve), TE Jared Cook (Cooper nélkül messze a legjobb elkapó a csapatban, de önmagában is jó évet zárt), WR Martavis Bryant (szipu-áá), WR Brandon LaFell (öregedő, de pár évig még használható), WR/R Dwayne Harris (életképes returner, viszont már 31 éves), RB Jalen Richard (az örök ígéret, jelenleg inkább egy gadget/receiving RB szintjén mozog, nagyobb volumen kell neki), RB Marshawn Lynch (talán az egyetlen elit játékos a csapatban, ha bírja szusszal és motivációval, maradnia kell), RB Doug Martin (szárnyalás és bukás után egy használható RB-ként nyert megigazulást).
Belőlük Jared Cooknak maradnia kell, Worley a gyenge év miatt talán olcsón megtartható/megtartandó, Dwayne Harris relatíve fontos fogaskerék, Jalen Richard pedig egészen addig olcsó marad, amíg nem látni, milyen hatékony lenne számára kedvező gameplannel és volumennel. A kérdés az alapból 1-2 évre szerződtetett stopgap játékosok jövője, nyilván ők inkább rosterhelyt foglalnak, mint pénzt.
Szükség és célpontok
A legfőbb need egyértelműen a passzsiettetés, és talán az 1/4-es draftpick sorsát is be lehet tippelni abból, hogy a piacon DE-re vagy LB-re mennek inkább. Nem rossz a felhozatal végső soron, Cameron Wake illene Gruden öregfiús elképzeléseibe, Vinny Curry olcsón hozható a rossz 2018-as éve miatt, Shaquil Barrett pedig nagyszerű lehetne, igaz nem lesz olcsó.
LB-ket nem sorolok, rengetegen vannak a piacon 25-27 évesen, innen tényleg csak akkor nem éri meg elvinni valakit, ha nagyon beleszerelmesedtek valakibe a draftról (Devin White, Devin Bush, Mack Wilson).
Elkapókból se a piac, se a draft nem lesz megtöltve, ezért is érné meg LaFellt megtartani, és esetleg Devin Funchess kaphatna egy prove-it papírt.
CB-vonalon a piac nem ígéretes, de 1-2 évre még lehet találni embereket. Alternatív módon sokat lehetne dobni a gyenge CB-soron egy megerősített safety-sorral (feltéve, hogy Karl Joseph folytatja a 2019-ben látott feléledését), itt akár Ha-Ha Clinton-Dix is működhetne plug and play játékosként.
Draftkilátások
Egészen biztos, hogy már az első körben tudnak két needet pótolni a DE/LB/CB vonalról, de nem elképzelhetetlen, hogy egy WR-t szednek ki 1/24-en. Akármennyire is lecsúsztak az első körös pickjeik, ügyes scoutolással nem is kell túlságosan letarolni a piacot, elég a mostani embereket megtartani márciusban.
Legfrissebb cikkeink
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
- Az ötödik forduló legjobbjai
- A holdoutoló Haason Reddicket kivágta a saját ügynöke
- A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- A játékvezetők nem vettek észre egy egyértelmű fumble-t a csütörtök esti rangadón
- Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra
- A Packers elveszítette korábbi második körös tight endjét
- Kritikusan fontos meccsen győzte le a 49ers a Seahawkst
- Triple Coverage #560 – Meglepetések és csalódások 5 forduló után, plusz az első kirúgott főedző
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- Cseh Tibor on Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- Zotya on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Heisenberg on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Ragi on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- StefanKo518 on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- TheGUARDiAN on Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra