Connect with us

Érdekességek

Még Kam Chancellor fizetését nyögi a Seahawks

A Seahawks 2017 augusztusában adott egy három éves, 36 millió dolláros hosszabbítást Kam Chancellornak. Ugyanebben az évben a safety megsérült, azóta pedig nem is játszott. Ennek ellenére a Seahawks tavaly 6,2 millió dollárt, idén pedig 5,2 milliót köteles átutalni neki.

 

 

Kevés rosszabbul időzített szerződés van az NFL történelmében Chancellorénál. A kiváló safety 2017-ben mindössze 9 meccsen játszott, majd a karrierje végét jelentő nyaksérülést szenvedett. A fent említett hosszabbításba pedig be volt építve egy záradék, amely nagyjából 12 millió dollárt garantál a játékosnak sérülés esetén.

 

Mivan Chancellor nem ment át a fizikai felmérőkön tavaly, így 6,2 millió dollárt utalt át neki a Seahawks úgy, hogy a játékos egy percet sem játszott. 2018-ban egyébként be is jelentette a visszavonulását – vagyis leginkább azt, hogy többet nem fog játszani –, bár hivatalosan nem vonult vissza, hisz így 5,2 millió dollárral szegényebb lett volna.

 

A Seahawks tavaly PUP-ra tette (fizikailag alkalmatlan a játékra), idén pedig jó eséllyel kivágja. Persze ettől függetlenül a safety nem jár rosszul, ugyanis szinte kizárt, hogy a nyaksérülése rendbe jött volna annyira, hogy ismét játsszon. Ez pedig azt jelenti, hogy az alapfizetéséből 5,2 millió dollárt kénytelen lesz neki kifizetni a Seahawks.

 

Ha a csapat kivágja, akkor 10,2 millió dollárnyi dead money keletkezik utána és 2,8 milliót szabadít fel. Ha június 1. után vágják ki, akkor idén 7,7 milliót foglal el a sapkából (5,3 millió szabadul fel), jövőre pedig 2,5 millió hallott pénz marad utána.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások