Connect with us

Szabadügynök

Meg kell érkezni a nagyok közé – Texans FA-kitekintő

A Houston Texans mesébe illő sorozatba kezdett a rossz kezdés után, de a rájátszásban szembe jött a valóság és aljas mód pofáncsapta Watsonékat. A playoff megmutatta, hogy a Texans jó csapat, de nagyon féloldalas és így a legjobbak között még kevés. Szerencsére a lyukas csapatrészek tisztán látszanak, így akár gyorsan is lehet javítani a problémákat.

 

 

Cap helyzet

 

Szerencsés helyzetben van a Texans, mert közel 65 millió dollárral vághatott volna neki a szabadügynök piacnak, ennél csak öt csapatnak volt több pénze. Ez a gigantikus összeg ráadásul könnyen növelhető, ha a fizetésekre tekintünk és dobjuk a ballasztot. Az a napnál is világosabb volt, hogy az év közben érkező Demaryius Thomas nem maradhatott a csapatnál, ennek megfelelően gondolkodás nélkül vágták ki a múlt héten, az utána felszabadult 14 millió dollárt pedig örömmel tették zsebre. Hasonló érzésem van Lamar Millerrel kapcsolatban is, aki világéletében egy közepes futó volt és nem is várhatunk tőle többet. Egy olyan csapatnál, aki villantani akar nem fér bele, hogy ilyen drágán rosteren legyen egy veterán futó. Kivágása után kicsivel több mint 6 millió dollár kerül az alapba, minimális halott pénz mellett.

 

A két skill játékos után már fejvakarósabb a történet, de Johnson Bademosi is cut áldozata lehet, mert nem váltotta meg a világot (újabb 3 millió) és el lehet még gondolkodni pár játékoson. Számomra két játékos ügye a leginkább kérdéses. Az egyik Kevin Johnson, aki finoman szólva sem vált be, a veterán cornerek könnyedén játszották ki a csapatból, a 9 millió dolláros fizetése pedig hatalmas luxusnak tűnik. Az egyetlen dilemmám a kivágásával kapcsolatban, hogy a corner piac nagyon gyenge idén, a kezdő játékosok pedig szép lassan ki fognak öregedni Houstonban. A másik játékosnál szintén hasonló érzéseim vannak. Whitney Mercilus kivágásával több mint 6 millió dollárt lehetne keresni, de jókora lyuk maradna a rosteren. Az ő helyzete talán annyival egyszerűbb, hogy nem volt vállalhatatlan, inkább csak közepes. Rajtuk kívül Ryan Griffint nem marasztalnám, mert sok fiatal tight end van rosteren, így az utána járó 2,5 millió dollár még jól jöhet.

 

 

Szabadügynökök

 

Még ha Johnson és Mercilus megtartásával is számolunk, akkor is 90 millió dollár közelébe duzzadna az elkölthető pénzmennyiség, amiből már lehet bevásárlást rendezni. Mielőtt ennyire előre sietnénk, nézzük kiket kellene marasztalni. A lejáró szerződésű játékosokkal is szerencséje van a csapatnak, mert lényegében három olyan ember van, akinek mindenképpen érdemes ajánlatot tenni. A legfontosabb Jadeveon Clowney, aki nem lett a liga sztárja, de így is átlag feletti passzsiettető, aki ennek megfelelően nagy összeget fog elkérni, és én hajlok arra, hogy meg kell adni neki. Én a franchise tag használata után elég gyorsan egy hosszútávú szerződés kidolgozásába kezdenék és körülbelül egy évi 17-18 millió dollár közötti összeggel marasztalnám.

 

Fontossági sorrendben nálam Tyrann Mathieu következik, aki már messze nem olyan szupersztár mint sérülése előtt, de idén újra jól és hasznosan játszott. Justin Reid személyében talált egy hasonló képességű játékost a Texans, de én megtartanám a veteránt is. Végül pedig Kareem Jackson szerződése is a végéhez ért. A lassan 31 éves corner jól játszott, de fel kell készülni arra, hogy megindul lassan a lejtőn, megkopik a gyorsaság, így én nem szívesen adnék neki 10 millió dollár körül, márpedig közel ennyit fog elkérni.

 

Rajtuk kívül nem igazán van stabil kezdő vagy akit mindenféleképpen meg kell tartani, de Shareece Wright a nickel felállások miatt fontos lehet, vagy Christian Covinton a fal rotációjához, őket azonban már apróért meg lehet tartani. Kendall Lamm a jobb oldali tackle alighanem nem lesz egy nagyon keresett játékos a piacon és szerintem a Houston sem fogja marasztalni, főleg hogy Seantrel Hendersont visszaigazolták. Blue pedig csak akkor lehet érdekes, ha Miller valóban megy, bár ő sem tartozik a jó running backek közé.

 

Igazolások

 

A szabadügynökpiacra tehát tetemes összege lesz a csapatnak és ebből végre tehetnek egy falat Watson elé. Szinte a fal minden pontjára jöhetne új játékos és valószínűleg nagy erősítés is lenne. Bal tackle-nek két nevese játékos lesz a piacon, Donovan Smith és Trent Brown. Nem lepne meg, ha hatalmas licitháború lenne értük, de a Texansnak nem szabad sajnálnia a pénzt. Én hajlok arra, hogy Donovan Smith legyen a cél, mert Brown jobb szezont zárt, de a Patriots támadófalember képzése és rendszere naggyá képes tenni játékosokat, a Texansnál pedig ilyen szempontból gondok vannak.

 

 

Jöhetne mindjárt egy jobb tackle is, itt Ja’wuan James a legjobb opció ha kikerül a piacra, de Jordan Mills vagy Jared Veldheer is opció lehet. A guard posztra is ráfér a vérfrissítés, de akár centerbe is. Elég kevés esélyt látok rá hogy minden posztra a szabadügynökpiacról hozzanak embert, de a tackle posztokra én itt szereznék orvosságot és két stabil ember magával húzhatná az egységet is.

 

Ha kicsit elkanyarodunk a támadófaltól, akkor az elkapó szekció ismét vékony lehet, Thomas távozik, Fuller mindig sérült és Keke Coutee-t se tudjuk, hogy tér vissza. Mindenesetre egy veteránt hoznék, aki meg sem közelíti Thomas cap számát. Ahogy említettem egy futó sem ártana, aki Watsonról kicsit leszedi a terhet, de Bellen kívül nem nagyon van ilyen játékos a piacon. Ha nem a Steelers játékosa jön, akkor a drafton néznék körül. A védelem nagyjából rendben van, egyedül a corner posztot monitoroznám a helyükben.

 

Összességében nem rossz a Texans helyzete, mert a támadófalon kívül nincs olyan ordító lyuk a rosteren, pénz pedig van dögivel, így van terük kicsit kibontakozni. A két tackle posztra semmiképpen nem sajnálnám a pénzt, de a középső részekre is lehet áldozni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!