Connect with us

Szabadügynök

Vissza a csúcsra, de miből? – Falcons FA-kitekintő

Csalódás volt a Falcons tavalyi szezonja, ami félre mehetett, az félre is ment. A csapat ugyanakkor még mindig tele van klasszisokkal, egy kis mélyítés és 1-2 klasszis megszerzés után újra Super Bowl contender lehet az atlantai franchise. Már csak az a kérdés, hogy tudják ezt kigazdálkodni.

 

 

 

A Falcons jelenleg 25 millió dollár költőpénzzel rendelkezik, miután újraigazolta Ty Sambrailót, de ehhez el kellett küldenie a rúgó Matt Bryantet (ő Giorgio Tavecchio és a 600 ezres fizuja miatt vált fölöslegessé), a CB Robert Alfordot és a DE Brooks Reedet. Ez nem valami sok és nem is olyan egyszerű pénzt felszabadítani.

 

A legkézenfekvőbb áldozat Vick Beasley lehetne, akinek a cutolásával 12,8 milliót lehetne felszabadítani halott pénz nélkül. Hiába volt első körös 2015-ben és szerzett 15,5 sacket egy évvel később, négy év alatt csak 29,5 zsákolásnál jár és semmivel sem több, mint egy rotációs pass rusher specialista. Ennek ellenére a jelek szerint nem küldik el, mivel rajta kívül ugyanis csak Takkarist McKinley maradna a poszton, bár ezért a közel 13 millióért két, Beasley-nél bőven jobb veteránt is lehetne igazolni.

 

Mohamed Sanu sem érezheti magát teljes biztonságban, Calvin Ridley miatt elbírná a csapat az idén 7,65 milliót kereső WR3 hiányát, rajta 4,85 milliót lehetne megtakarítani. Hasonló a helyzet a Wes Schweitzer/Brandon Fusco párossal, akiken 2-2 millió körül spórolhatna a csapat. Egyikük sem teljesített valami jól, így hiába kapott új szerződést tavaly Fusco, akár már idén el lehetne küldeni.

 

[quote]Leginkább Beasley-n múlik, meddig nyújtózhat majd a Falcons. Így vagy úgy, nagyjából 30-40 millió körüli összeggel gazdálkodhat majd a csapat.[/quote]

 

Fontosabb szabadügynökök

 

A Falconsnak 15 szabadügynöke van, ami nem kifejezetten sok, ráadásul mindössze 1-2 játékosa van, akit érdemes lenne megtartani.

 

  • Grady Jarrett, DT
  • Andy Levitre, G
  • Ben Garland, G
  • Bruce Irvin, EDGE
  • Jon Condo, LS
  • Tevin Coleman, RB
  • Brain Poole, CB (RFA)

 

A Falcons nem tenderelte Poole-t, így a fiatal corner távozik, ahogy a csalódást keltő Bruce Irvin is. Tevin Coleman is minden bizonnyal távozik, tavaly bebizonyította, hogy teljes értékű kezdőnek gyenge, Ito Smith miatt pedig nem is fontos a maradása.

 

Jon Condot érdemes lehet megtartani, bár nyilván nem a long snapperen fog múlni a szezon. Az Andy Levitre-Ben Garland párosból is jó lenne egy játékost visszahozni, ha pedig a Wes Schweitzer/Brandon Fusco duóból elmegy valaki, akkor akár mind a kettőt. Garland kifejezetten jó volt, különösen futásblokkolásban jeleskedett, amikor a pályán volt, Levitre pedig 32 évesen is a csapat legjobb guardja.

 

 

A fentiek közül azonban egyik játékos megtartása sem életbevágóan fontos, nem úgy Grady Jarett megtartása. A fiatal DT minimum top10-es a posztján, futás ellen és pass rushban is elit, 53 nyomásgyakorlása a 8. legtöbb volt a ligában. Ennek megfelelően az értéke is 15 millió dollárnál kezdődik évente, de ennyit be kell érte vállalni, a védőfal messze legjobbja.

 

Hiányposztok

 

A tavalyi gyengébb szereplés ellenére a Falcons kerete nagyon jó, alig van lyuk a csapatban (bár az egyértelmű hiányposztokon túl azért az LB- és CB-sort lehetne mélyíteni).

 

 

Egyértelműen ez a Falcons legnagyobb needje. Ha Fusco magára talál, akkor is legalább egy jobb játékost kell ide igazolni, de az sem lenne baj, ha ketten is érkeznének. Levitre mellett vannak érvek, de a sérülékenysége miatt nem biztos, hogy rá esik a választás, de ha nem sajnálja a pénzt a csapat, akkor tud minőségi játékost találni.

 

Potenciális érkező: Ben Garland, 2 év, 8 millió dollár / Rodger Saffold, 3 év, 36 millió dollár

 

 

Ha marad Beasley, ha nem, kell egy jó pass rusher a csapatba. Klasszisra nincs pénz, pláne, ha Jarrettre és egy jobb guardra költi azt a csapat. Vélhetően az első két kör valamelyikén fog érkezni ide erősítés.

 

Potenciális érkező: draft

 

 

Grady Jarett szabadügynök, de mivel őt úgy is megtartja a csapat, így a belső védőfalember-poszt így is elég hiányos. Jarett nem lesz olcsó, az upgrade-et vélhetően így a draftról oldja meg a csapat.

 

Potenciális érkező: Grady Jarrett, 5 év, 70 millió dollár / draft

 

Nem lehetetlen tehát a Falcons gatyába rázása – egy top csapatról van szó –, még a szűkös anyagi keret és egy közepesnél jobb draft is elég, hogy minimum PO-esélyes legyen a franchise.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!