Connect with us

Hír

Bryce Callahan a Denver Broncost választotta

Több fontos szabadügynöke volt a Chicago Bearsnek a 2018-as szezon után, Adrian Amost pedig Bryce Callahan követte a távozók táborában. A kiváló szezont futó slot cornerback pedig nem más helyre, mint korábbi védőkoordinátora új csapatába, a Denver Broncosba igazolt, ahol újra Vic Fangióval és Ed Donatell irányítása alatt dolgozhat majd. Callahan szerződése három évre szól, mindent egybevetve 21 millió dollárt tartalmaz, amiből $10 millió teljesen garantált.

A Denver ezzel a fogással pedig újabb komoly erősítést adott a defensive back sorának, hiszen Callahan a liga egyik, ha nem a legjobb nickel backje, aki kiváló számokat és teljesítményt hozott az előző szezonban. 45 tackle-je mellett volt két sackje, 6 labdaleütése, két interceptionje, amiből az egyiket vissza is hordta hat pontért. Az breakout éve viszont nem zárult úgy, ahogy azt szerette volna, a 14. héten eltörte a lábát, aminek köszönhetően a Bears IR-re tette. Többen aggódnak, hogy milyen formában tud majd visszatérni a 2019-es szezonra, de ha teljesen fel tud épülni, és Fangio is újra megtalálja a helyét a rendszerben, akkor nagyon örülhet majd a csapat, mert egy alulértékelt, de magas szinten teljesítő játékossal gazdagodtak.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!