Connect with us

Hír

Egyben tartja támadófalát a Steelers

Nem engedi szétesni a támadófalát a Steelers, ugyanis két belső falemberrel is hosszabbított a pittsburghi csapat. Maurkice Pouncey egy három éves, egyes információk szerint $29 milliós, mások szerint $33 milliós szerződést kapott, ezzel vagy a legjobb, vagy az egyik legjobban fizetett center lett a ligában. Pouncey mellett a lejáró szerződésű guard, Ramon Foster is kapott egy új kontraktust, ő két évre $8,25 millióért írt alá.

A Foster üzlet borzasztóan jó, a 33 éves játékos még mindig az egyik legjobb guard a ligában, ezért az évi kicsit több, mint $4 millió ajándék, még ha minden bizonnyal ez is lesz karrierje utolsó szerződése. A Pouncey szerződés már nem néz ki ilyen jól, hiszen a Steelers centere posztján a 12. legtöbb nyomást engedte tavaly (a minimum 50%-ot pályán lévő játékosok közt), futásblokkolásban pedig a 14. helyre sorolta őt a PFF. Ehhez képest ez túlfizetés.

Tegyük azonban hozzá, hogy állítólag Ben Roethlisberger és Pouncey egy csomagként kezelendő, ugyanis addig játszik az egyik, amíg a másik – ezt többször hangoztatták már. Így egyébként lehet számítani Big Ben újabb hosszabbítására is a közeljövőben, hiszen neki is egy év van hátra a szerződéséből, ahogy a centernek is annyi volt.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások