Connect with us

Szabadügynök

Megkötött kézzel – Buccaneers FA-értékelő

Bruce Arians szegényes körülmények között próbálhatta megalkotni az Arizona Cardinals 2.0-t, amelyhez Jason Licht general manager a lehetőségeihez mérten asszisztálni próbált. Tette mindezt pocsék anyagi körülmények között, így nem egy távozó játékos akadt, aki a későbbiekben fájhat majd, míg minőségi érkező kevés van.

Hosszabbítások

Az várható volt, hogy a Donovan Smith – Kwon Alexander – Adam Humphries trió mindegyike nem marad Tampában, sőt, esélyes volt, hogy mindhárman lelépnek. Alexander és Humphries dobbantott is, nem kevés zsozsóért, na de hogy mi volt az a vezérgondolat, ami Donovan Smith szerződéséhez vezetett, arra nagyon kíváncsi lennék. Nem egy kiemelkedő játékos, még átlagosnak sem mondanám, ennek ellenére az ötödik legjobban fizetett tackle lett a ligában (3 év, $41,25M). Botrányosan rossz döntés, mondhatni amolyan Jason Licht-es.

A Ryanek csatáját Winston mögé Griffin nyerte, aki olcsóbban (2 év, $2,9M) maradt, mint Fitzpatrick tette volna. Kevin Minter hosszabbítása sem meglepő, hiszen tavaly hiába csak kemény 22 snapet volt a pályán a védelemben, Ariansék jól ismerik a Cardinalsból. Cairo Santos, Peyton Barber és Rakeem Nunez-Roches pedig az edzőtáborban feltörhet a több lehetőség reményéért. Ami az elengedett játékosokat illeti, DeSean Jacksont egy zacskónyi használt zsebkendőért sikerült elboltolni, de az is több mint a semmi, amit kivágás esetén kaptak volna érte. Más érdemelges távozó nincs, itt nem lőtt mellé Licht.

Igazolások

Nem sok pénzből kellett komoly erősítéseket végrehajtani – ember legyen a talpán, akinek ez összejön. Lichtnek sem sikerült csodát tennie, szóval az edzői stábon múlik, hogy ebből az alapanyagból mit hoz ki.

Tampa Bay Cardinals

Nem Minter lesz az egyetlen ex-cardinalsos linebacker a rostren, hiszen Deone Bucannon is átköltözött Floridába. Bowlesék szerelmesek voltak belé, így nem meglepő, ha új csapatuknál is ragaszkodnak hozzá. Borzasztó rossz szezonon van túl, így legalább olcsón (1 év, max $2,5M) sikerült megszerezni. Meg hát minden kalózhajóra kell egy ágyú, höhö. Két további Arians fióka is érkezett, guard posztra Earl Watford, míg a futónak Andre Ellington. Watfordnak a kezdő sem tűnik lehetetlennek RG-ként, Arians kezei alatt összesen 21 meccsen kezdett, Ellington viszont nem hiszem, hogy az 53-as keretbe beférne majd nyár végén.

Kell egy kis upgrade

Mivel néhány elemet kipucoltak a rosterről, őket pótolni kellett. Pass rushernek mindjárt egy remek sleepert sikerült leakasztani Shaq Barrett személyében (1 év, $5M), aki jó eséllyel kezdhet majd JPP túloldalán a 3-4-es frontban. Nincs Bruce Arians offense gyors, hosszú célpont nélkül, erre pedig Breshad Perrimant happolták el a Browns orra elől. A korábbi elsőkörös játékos kezd életet lehelni bustnak gondolt karrierjébe, az elkapó rotációba remekül illeszkedhet majd.

Keith Armstrong is legyen boldog

A Falconstól érkező special team koordinátornak is szeretett volna kedveskedni Licht Cairo Santos hosszabbítása mellett. Egy különleges ajándékkal lepte meg újdonsült alkalmazottját, hiszen egyenesen Németországból érkezett egy kicker a dán Phillip Andersen személyében, hogy megküzdjön a végső keretbe kerülésért. Punternek már egy jobban csengő nevet kapott a túlfizetett Bryan Anger helyére, akit a 49erstől elcsábított Bradley Pinionra (4 év, $11M) cseréltek.

Összegzés

Nem volt túl tartalmas szabadügynök időszaka a Buccaneersnek, de ezt nagyban köszönheti general managere korábbi szerződéskötéseinek. Így jobbára azt tudta elérni, hogy minél kevesebb need legyen, amiket majd a drafton lehessen megoldani, amíg fel nem szabadul jövőre még több pénz. A védelem még mindig nem az igazi, főleg a front seven az, amire ráférne az alapos erősítés, de erre remek lehetőséget ígér az idei draft class és a Bucs 4 pickje a top 107-ben.

Értékelés: C

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!