Connect with us

Szabadügynök

Nagy a baj a fővárosban, de van-e megoldás? – Redskins FA-kitekintő

Elképesztően nehéz helyzetben van a Redskins, hisz a Kirk Cousins saga után hiába érkezett Alex Smith, a sérülése után nem csak a playoff-álmok úsztak el, de még az idei (ill. jövő évi) holtszezonra is rányomja a bélyegét, hogy 20 millió dollárt fizetnek ki a legfontosabb poszton lévő játékosnak, akinek a visszatérése mind időben, mind teljesítményben erősen kérdéses. Nem segít a helyzeten, hogy az irányítón túl is szinte mindenhol elférne az erősítés – főleg WR, LB és secondary posztokon – ám jelenleg kevesebb, mint 17 millió dollár áll rendelkezésre a visszaigazolásokra, mélyítésre, újoncokra.

Képtalálat a következőre: „alex smith injury redskins”

Az első és legegyértelműbb tranzakció Brandon Scherff hosszú távú szerződtetése lehet, a kiváló guard jelenleg ötödik éves opcióval van a csapatnál, ez 12.5 millió dollárral terheli a capet, egy 5-6 éves, farnehéz szerződéssel 2-6 millió dollárt is spórolhat 2019-re a Redskins, ráadásul így jövőre sem kellene a franchise taggel foglalatoskodni.

Scherff megtartásával is lehet spórolni, ám komoly milliókat érhet egy-egy nagyobb szerződésű játékos kivágása is. Csapathoz közeli források szerint Stacy McGee lehet az egyik áldozat (+ 2.275 millió), de állítólag Zach Brown sincs biztonságban (+ 5.75 millió) valamint a két nagy fizetésű tigth end közül is legalább az egyik távozhat, így Jordan Reed (+ ~6 millió) és/vagy Vernon Davis (+ ~5 millió) is könnyen nézhet új csapat után. Josh Norman elküldése szintén 8.5 millió dollárnyi extra helyet jelenthet, nála viszont inkább egy pay-cut lehet a realitás, mert bár valamennyit visszaesett a teljesítménye, még mindig a védelem egyik legmeghatározóbb játékosa.

 

A kivágások nyilván újabb lyukakat eredményeznének, de nézzük, hogy addig is hova várható egy-egy komolyabb érkező, visszatérő. A már boncolgatott cap-helyzet miatt ezeknek csak kisebb hányada valósulhat meg, az viszont, hogy a labda melyik oldalán erősíthet inkább a csapat, az egyelőre teljesen nyílt kérdés.

 

QB – A nyilatkozatok alapján Smith felépülése jól halad, de ha Colt McCoy kezd, azzal is “elégedett” a csapat, ám ez inkább marketing szövegnek tűnik, mint a valóságnak. Mark Sanchez vagy Josh Johnson visszahozatalának nincs értelme, de a szabadügynök piac is inkább hasonló kaliberű játékosoktól hemzseg, így a leginkább “várt” házasság Nick Foles leigazolása lenne, ám ehhez mélyen a zsebébe kellene nyúlnia a csapatnak, amire nem biztos, hogy van keret. Rajta kívül Teddy Bridgewater vagy Tyrod Taylor neve jöhet még szóba, mint korrekt tapasztalattal rendelkező (nem negyven közeli) veterán, ám a tavaly mutatott teljesítményük alapján kérdéses, hogy érhetnek-e évi 8-10-15 millió dollárt, miközben Colt McCoy mindössze 3.375 millióért játszana.

Képtalálat a következőre: „nick foles”

RBAdrian Peterson nagyon hasznosan játszott 2019-ben, ám az első számú back a sérülésből visszatérő Derrius Guice lehet és a mélység sem rossz a poszton, Peterson viszont, mint “mentor”, tapasztalt kiegészítő ember visszatérhet egy tavalyihoz hasonló egy éves szerződéssel.

 

WR – Elképesztően gyenge a jelenlegi WR sor a fővárosban, így egyértelmű prioritás lehet Jamison Crowder megtartása, állítólag mindkét fél nyitott a hosszabbításra, de ez még csak az első lépés. Crowder elé/mögé/mellé szintén elférnek új emberek, így könnyen érkezhet a draftról és a szabadügynökpiacról is egy-egy játékos. Ár/érték arányban érdemes lehet megfontolni pl. Pierre Garcon újbóli fővárosba költöztetését, aki tapasztalatával sokat segíthetne az egységen.

 

OL – 8 játékos szerződése is lejár és bár mindegyikük küzdött egészségügyi problémákkal, a nagyobb részüket még így is érdemes lehet megtartani, ezzel biztosítva a kontinuitást és az egységet. Ty Nsekhe (csere LT/RT), Jonathan Cooper és/vagy Shawn Lauvo RG posztra, valamint Luke Bowanko center visszahozatala is papírformának tűnik. Bowanko helyett/mellé esetleg lehet frissíteni center poszton is, Matt Paradis megszerzésével pl. Chase Roulliert is ki lehet mozgatni, ezzel stabilizálva a középső posztot és rengeteg variációs lehetőséggel felépíteni a teljes interior falat.

 

LBPreston Smith talán a legjobb lejáró szerződésű játékos Washingtonban, a sackek számát tekintve nem mutatott kiemelkedő évet, ám szürke eminanciásként nagyon fontos dolga van Kerrigan túloldalán, így az ő visszahozatalát mindenképp érdemes lehet betuszkolni a sapka alá. A franchise tag az értéke miatt kevésbé opció, így inkább egy hosszú távú szerződésben bízhatnak a felek. Smithen kívül néhány cserejátékos lett UFA státuszú, így egy-egy olcsóbb veterán is érkezhet, mind a belső, mind a szélső posztokra. A hírek szerint Smith tesztelni fogja a piacot.

Képtalálat a következőre: „preston smith”

S – Komoly változások jöhetnek a poszton, hisz Swearinger elküldése után Ha-Ha Clinton-Dix szerződése lejárt, Nicholsont eltiltották, Apke pedig IR-en töltötte újonc évét, így mindkét poszon elférne az erősítés. Mivel pénz nincs rá, így valószínűleg csak az egyikre érkezhet (vissza) nagyobb név, pedig több játékos megszerzésének is lenne értelme. Amennyiben Clinton-Dix távozik, úgy Landon Collins lehet az egyik célpont, aki ellenfélként már jól ismeri a csapatot, a Giantsnél pedig erősen kérdéses a jövője, így új állomáshelyén térhetne vissza All-Pro formájához, a többieknek ezzel “csak” a free safety posztot kellene megoldani. Másik variációként egy minőségi FS is lendíthet a hátsó alakzaton, Earl Thomas neve pedig még mindig garancia az elit szintre, kérdés, hogy a vezetőség mennyire hajlandó megfizetni egy “kevésbé értékes” posztot ebben a cap helyzetben, ilyen lyukakkal a többi poszton.

 

CB – Ugyan lejáró szerződésű játékos nincs, a vérfrissítésre egyértelműen szükség van, így ha valahonnan találnának pénzt, úgy azt nyugodtan költhetik egy-egy CB szerződtetésére. Ronald Darby elmúlt két éve sérülésekkel küszködve telt Phillyben, ám amikor a pályán volt, jól játszott, egy prove-it szerződéssel az ő megszerzése kifejezetten nagy fogás lenne a fővárosiaktól.

 

Nincs könnyű helyzetben tehát Bruce Allen, komoly döntéseket kell meghoznia, hogy mely posztokat lehet “beáldozni” és hol kötelező erősíteni, mert ennyi lyukat ennyi pénzből nem lehet egy holtszezon alatt befoltozni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!