Connect with us

Hír

A 49ers árulja Solomon Thomast

A San Francisco 49ers minden bizonnyal védőfalembert választ majd 1/2-re, így a két évvel ezelőtti első körös, ráadásul 1/3-as választottját elkezdte árulni a csapat: Solomon Thomas vihető! Ez jelentheti, hogy tudják, hogy Nick Bosát fogják húzni, habár nem zárható ki teljesen Quinnen Williams sem.

Arról már írtunk a héten, hogy a 49ers 5 éven belül a negyedik védőfalemberét választhatja az első körben, hiszen Thomas előtt 2016-ban DeForest Bucknert, 2015-ben pedig Arik Armsteadet húzta a csapat. Thomasnak két év van hátra a szerződéséből, plusz az ötödik éves opciója. Idén $3 milliót keres majd, 2020-ban pedig $4,3 milliót.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások