Connect with us

Magyar foci

Fehérvári sikerrel indult a HFL 2019-es szezonja

A Győr Sharks – Fehérvár Enthroners mérkőzéssel vette kezdetét a magyar kiemelt osztály, a HFL 2019-es szezonja, a nyitómeccset pedig a Koronázók nyerték meg 31-7 arányban.

Grafika: Hungarian Football

Kiválóan indult a Fehérvár számára a mérkőzés (és ezzel a szezon is), hiszen egyből a kickoffot visszahordta TD-re a Magyarországon bemutatkozó Ryan Tuiasoa, így pár másodperc után hátrányba került a hazai Sharks. Az import running back kicsit később futójátékból is eredményes volt, de előtte még a Wolvesból Fehérvárra szerződő irányító, Gombos Bence osztott ki egy TD-passzt Bakonyvári Patriknak. A félidőben 0-24 állt az eredményjelzőn a nyúli pályán.

Az Enthroners a nagyszünetre kvázi eldöntötte a találkozót, a második félidőben a tartalékok is pályára kerültek és kicsit időhúzás jellege volt a vendégek támadójátékainak, 31-0 után viszont tudott szépíteni a Sharks egy importösszjátékból, Aycock passzolt McRae-nek, ezzel alakult ki a 31-7-es végeredmény.

Vasárnap két mérkőzéssel folytatódik (és zárul) az első forduló, a First Fielden a tavalyi döntő visszavágójára kerül sor, a Budapest Wolves fogadja a Miskolc Steelerst, a Rozsnyai utcában pedig a Budapest Cowbells fogadja a nagyot utazó Kijev Capitalst.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások