Connect with us

Hír

TRADE: Cserélt a Browns és a Chiefs

John Dorsey tényleg kipucolja a Brownsból a korábbi rezsim választottjait. Emmanuel Ogbah egy ideje a trade blockon volt, nem is jelent meg a csapatnál az első önkéntes edzéseken ennek tudatában, most pedig meg is történt a trade. A Browns elcserélte a védőfalembert a Chiefshez a safety Eric Murray-ért cserébe. Murray-t egyébként épp Dorsey draftolta még a Chiefsnél.

A Chiefs nemrég szerezte meg Tyrann Mathieu-t, a Browns pedig Olivier Vernont, ezért is váltak létszámfelettivé a cserébe bevont játékosok, ráadásul a Chiefs nagyon szükösen állt DE poszton Ford és Houston távozásával, a Browns pedig Jabrill Pepperst cserélte el a Giantshez korábban safety posztról, így mindkét csapatnak logikus volt az adott posztot erősíteni.

Ezzel a cserével mindössze 6 játékos maradt a Browns rosterén abból a 24-ből, akit John Dorsey elődje, Sashi Brown draftolt: Joe Schobert (LB), Seth DeValve (TE) és Rashard Higgins (WR) 2016-ból, illetve Myles Garrett (DE), David NJoku (TE) és Larry Ogunjobi (DT) 2017-ből.

Dorsey pedig az alábbi játékosokat cserélte már el regnálása alatt, akik a korábbi rezsimhez tartoztak:

  • Kevin Zeitler (OG)
  • Jabrill Peppers (S)
  • Josh Gordon (WR)
  • Danny Shelton (DT)
  • Jason McCourty (CB)
  • Emmanuel Ogbah (DE)
  • Shon Coleman (OT)
  • Jamar Taylor (CB)
  • DeShone Kizer (QB)
  • Kevin Hogan (QB)
  • Cody Kessler (QB)
  • Corey Coleman (WR)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!