Connect with us

Draft

Egy újabb bustszagú DB a második körben, vagyis minden rendben – Patriots draftértékelő

A Patriots továbbra sem fair: idén végül 10 játékost húzott, a top 101-ben ötöt, ráadásul a jó babona kedvéért megint húzott egy DB-t Bill Belichick a második körben, hátha 10 év után végre egyszer beválik (vagy legalább egy új Patrick Chung lesz belőle). Just Pats things.

 

 

Első két nap

 

A Patriotsnak egy első körös pickje volt idén, az is a kör végén, választhatott egyszer a második, és háromszor a harmadik körben is, amikkel sikerült a legnagyobb hiányposztokra játékosokat hozni.

 

1/32: N’Keal Harry, WR, Arizona State – Értékelés: A

 

Nagyon kellett az elkapó a csapatba, és voltak olyan boardok, ahol Harry volt a legjobb a posztján. Remek fizikai adottságai vannak, nagy és erős, tipikus első számú elkapó. A fürgeségével ugyan vannak problémák, néha kifejezetten darabosan mozog, és nem idegen tőle a könnyű drop sem, de értékben teljesen jó, Bradyvel pedig félelmetes lehet már újoncként is. Ha nem sérül meg, akkor szinte garantált neki a kezdő.

 

2/45: Joejuan Williams, CB, Vanderbilt – Értékelés: D-

 

Az elmúlt bő 10 évben a következő DB-k értkeztek a második körben: Terrence Wheatley, Patrick Chung, Darius Butler, Ras-I Dowling, Tavon Wilson, Jordan Richards, Cyrus Jones, Duke Dawson. Chung még rendben van, illetve Dawsonból még talán lehet valami, de overall a Patriots második körös DB-pickjei botrányosak.

 

 

Williams a második kör elején elég nagy reach, úgy pedig pláne, hogy nem is needre jött, fel is trade-elt érte a csapat, ráadásul ekkor a class harmadik legjobb TE-je, Irv Smith még elérhető volt. A fizikai paraméterei rendben vannak, de a sebessége, a ball skilljei már hagynak maga után kívánni valót, továbbá gyakran túl agresszíven védekezik az elkapókon, ami az NFL-ben sok zászlót fog érni. Potenciál van benne, de ha van csapat, ahol ez nem nagyon fog előjönni az elmúlt évek alapján, akkor az a Pats.

 

3/77: Chase Winovich, DE, Michigan – Értékelés: A

3/87: Damien Harris, RB, Alabama – Értékelés: B

3/101: Yodny Cajuste: OT, West Virginia – Értékelés: A-

 

Winovich már jó picknek tűnik: fizikális, kemény védő gyors első lépéssel, több poszton bevethető, univerzális, szorgalmas. Jó eséllyel soha nem lesz belőle egy 10+ sackes szörnyeteg, upside-ja nem sok van, de a sokat rotált Pats-védőfalban nagyon hasznos lehet, akitől bármit kér is az edző, azt végrehajtja. BB szereti az ilyen játékosokat, New Englandben sokkal többet is kihozhatnak belőle, mint ami a draftpozíciója alapján elvárható lenne. Cajuste is tetszik, hiába projektjátékos: kiváló futásblokkoló hatalmas upside-dal, Dante Scarnecchia kezei alatt 1-2 éven belül kezdő lehet Marcus Cannon helyén, addig pedig ideális lesz a rotációba.

 

Értékben Harris is rendben van, kiváló kezei vannak, jól fut és kap el, a labdabiztonságra sem lehet panasz nála, akár a második körben is kimehetett volna. Viszont úgy, hogy James White-nak még két évig élő szerződése van, eléggé luxuspicknek tűnik a kiválasztása (bár egy bajnokcsapatnál szinte mi nem az?). Nekem itt a TE Dawson Knox jobban tetszett volna, Ben Watsontól és Austin Seferian-Jenkinstől nehéz elájulni, vagy hosszú távra tervezni velük.

 

Harmadik nap

 

Öt pickje volt a csapatnak az utolsó napon, az is a korai körökben. Érkezett QB és punter is, alaposan megkeverte a lapokat BB.

 

4/118: Hjalte Froholdt, G, Arkansas – Értékelés: A-

4/133: Jarrett Stidham, QB, Auburn – Értékelés: B

5/159: Byron Cowart, DE, Maryland – Értékelés: C

5/163: Jake Bailey, P, Stanford – Értékelés: A

7/252: Ken Webster, CB, Mississippi – Értékelés: B

 

A dán születésű Froholdt talán kicsit korai volt a negyedik körben, de mivel kiváló pass protector, atletikus és a fal belsejében bárhol tud játszani, így teljesen rendben van. Egy éve lesz tanulni, jövőre pedig átveheti a lejáró szerződésű Joe Thuney helyét, ha a Patriots nem akarna neki 10+ millió dollárt fizetni.

 

Stidham egy projektirányító, aki a 2017-es jó szezonja után tavaly teljesen megzuhant az egyetemen. Nem egy Jimmy Garoppolo szintű tehetség, ha hosszú távon ő is lenne a Patriots jövője, egy év alatt aligha lehetne felépíteni – ha a csapat az első három körben QB-t húz, akkor el lehetett volna gondolkozni a közelgő generációváltáson, Stidhammel viszont nagyon meglepne, ha a lejáró szerződésű Brady jövőre visszavonulna.

 

 

A DL Cowart ötcsillagos tehetség volt, sokan az ország legnagyobb tehetségének tartották 2015-ben, de az egyetemen ez nem nagyon látszott. A tehetsége megvan, de hogy ez valaha meglátszik-e a pályán, az erősen kérdéses. A classból talán neki van a legkisebb esélye a rosterre.

 

Bailey egy érdekes választás: Ryan Allen szerződése egy évre szól, de csak 100 ezer dollárnyi DM keletkezne utána, ha kivágná a csapat, így teljesen szabad a verseny. Két puntert aligha tart majd rosteren a csapat, így ez egy win or go home szituáció lesz majd a táborban. A csapat utolsó pickje pedig egy corner lett, aki előbb fogja dime LB-ként megtalálni a helyét, mint a secondaryben – aligha éri meg az 53-as rostert.

 

Összegzés

 

A bajnoknak nem nagyon voltak égető hiányposztjai, viszont a TE az egyértelműen az volt. Ennek ellenére egy TE sem érkezett, pedig a második és a harmadik körben is lett volna rá esélye a Patriotsnak. Harry egy jó pick, a támadófal is be lett biztosítva a következő évekre, sikerült erősíteni a védőfalon, és akár a punterposzton is lehet majd spórolni egy keveset. Egyedül a második körös, szokásos bust szagú és teljesen értelmetlen DB pick az, ami lehúzza a draftot, bár végül is felfoghatjuk babonaként. Értékelés: A-

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!