Connect with us

Hír

Hill mindent tagad és menyasszonyára tereli a gyanút

Megtörte a csendet Tyreek Hill, ügyvédje ugyanis egy négyoldalas dokumentumot küldött az NFL-nek (és szivárogtatott ki a médiának), amiben védi ügyfelét és menyasszonyára, Crystal Espinalra tereli a gyanút gyermekük bántalmazása kapcsán. Elég sok minden áll a dokumentumban, megpróbáljuk a legfontosabbakat kiemelni.

Hill kategorikusan tagadja, hogy bántalmazta volna 3 éves kisfiát, arra is hivatkozik, hogy mikor a karjával bevitték a gyermeket a kórházba, akkor semmi nem utalt arra, hogy baleseten kívül bármi más okozta volna a sérülést (itt persze kimarad, hogy bizonyíték hiányában nem tudtak eljárást indítani Hill ellen, de az ügyész meggyőződése, hogy bűncselekmény történt).

Hill próbálja a titkos hangfelvételt úgy feltüntetni, hogy nem az mutatja meg a valóságot, hanem az Crystal kitervelt támadása ellene és arra utal a levélben, hogy a nő elkezdett kitalálni dolgokat, hogy megnyerje a gyermektartási ügyet, amikor épp külön váltak.

Üzenetváltásokat is tartalmaz a levél, amiben Crystal konkrétan bevallja, hogy bántotta a gyermeket.

Tyreek: Crystal, tudod, hogy nem én okoztam a sérüléseket. De valamiért mégis felelősségre vonhatnak.

Crystal: Tudom, hogy nem te tetted, én voltam. Én bántottam a fiunkat. Megbántottál és haragudtam rád, ezért téged hibáztattalak mindenért.

Na hát ez így elég jól hangzik Hill oldaláról, de nagyon sokan jogosan kiemelik, hogy nem épp ilyen szofisztikáltan beszéltek egymással a felek például a hangfelvételen és elég furcsának tűnnek ezek az üzenetek. Hill ügyvédje azonban kiemeli, hogy igazságügyi szakértők megvizsgálták az üzeneteket és rendben vannak. Ezzel próbálják azt mutatni, hogy ezek mondják el az igazi sztorit, nem a hangfelvétel.

Láthatóan nincs még vége az ügynek és várjuk Crystal Espinal ügyvédi válaszát, ami igazából dönthet az ügyben, akár magára vállalja a felelősséget, akár ismét visszadobja a labdát Hill térfelére.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!