Connect with us

Draft

Köszönték szépen – Jaguars draftértékelő

A legfontosabb hiányposztot a szabadügynökpiacon egy Super Bowl MVP-vel tömte be a gárda, így az lehetett az első gondolatunk, hogy majd mindent az ő segítése érdekében tesz majd a csapat. Az élet azonban ezt felülírta.

 

Az első körbe mindenképpen a top tackle prospectet vagy esetleg az utóbbi évtized legjobb tight end prospectjét vártuk a Jaguarshoz, hogy Foles életét megkönnyítsék. Könnyen lehet, hogy a csapatnál is ez volt a terv, de aztán váratlan dolgok történtek. Először a Jets döntött Quinnen William mellett, majd a Raiders ítélte meg úgy, hogy Ferrell jobban illik a védelmi sémájába, végül pedig a Giants látott potenciális franchise irányítót Daniel Jonesban. Mindezeket csak azért mondom el, mert elég valószínűtlen volt, hogy mind a három esemény bekövetkezik a Jaguars előtt és az ölükbe hullik Josh Allen.

 

Az a Josh Allen, aki már tavaly jöhetett volna a draftra, de visszament fejlődni, hogy egy még kiforrottabb játékosként jelentkezzen idén. Az a Josh Allen, aki a legjobb 3-4-es OLB volt a classban, de nem gondolnám, hogy problémája lesz a Jaguars rendszerében sem. Calais Campbell és Yannick Ngakoue személyében megvan a két kezdő passzsiettető a csapatnál, de egyrészt egy ekkora tehetséget nem engedhetett el a gárda, másrészt Campbell utódlására vagy Ngakoue formahanyatlására is gondolni kell. Nagy steal a csapattól és hatalmas piros pont, amiért nem ragaszkodtak az eredeti tervekhez.

 

A második körben aztán már érkezett a várt offensive tackle húzás, na de még milyen. Jawaan Taylor a mock draftok többségében is a Jaguarsnál kötött ki, de az első körben. A második kör elején már akkor is óriási stealnek számít, ha figyelembe vesszük, hogy nem hiába csúszott minden csapat boardján a kérdéses térdsérülése miatt. Amennyiben az egészsége nem szól közbe, évekre megtalálta a csapat a kezdő jobboldali tackle-jét.

 

A harmadik kör aztán egy kisebb értetlenkedésre ad okot. Előbb Josh Oliver, tight end érkezett, aki egy régóta fennálló, nagy needet hivatott betölteni a csapatnál. Kétségtelenül fontos a TE poszt erősítése, főleg az új irányítójukkal a fedélzeten, de a két Iowa tight end mellett nem igazán kell sokat várni senkitől az idei classban. Ettől persze Oliver beválhat és megbízható célpontja lehet a csapatnak, mindössze én nem értékelem annyira ezt a posztot.

 

Aztán a második napot egy fejvakarós választással zárta a gárda. Quinnen Williams testvére, Quincy Williams érkezett. Quincy nem hogy harmadik körös tehetség nem volt, de még negyedik körös sem. Dave Caldwell maga is elismerte a bődületes reachet, ugyanakkor hozzátette, hogy félt, hogy az ötödik körben (negyedik köre nem volt a csapatnak) már nem lesz lehetőségük kihúzni a játékost, aki magasan volt a boardjukon.

Williamsről kvázi egy szakértő sem tudott semmit (400-500-as boardokon sem szerepelt), olyan kis suliban játszott, és mindössze egy saját maga által feltöltött highlight videó volt fenn róla a neten, ráadásul ő maga is azt várta, hogy draftolatlanként kel majd el. Jó sebességgel rendelkezik és elég agresszívan játszik, de nem elég jók az ösztönei és nem is kifejezetten technikás.

 

Az utolsó napon aztán jött egy futó és egy irányító pick is, Ryquell Armstead elit sebességgel rendelkezik, kérdés ez egy returner szerepnél előrébb lökheti-e. A Jaguars szerint igen, mert jó passzblokkolónak ítélik, így harmadik kísérleteknél pályán lehet. Gardner Minshew pedig Foles és Kessler backupja lesz. A sort Dontavius Russell zárta, aki szinte nose tackle méretekkel megáldott defensive tackle.

 

Összességében az első két választás miatt ez egy kimondottan jó draft lenne, de a két harmadik körös húzás nekem annyira nem jön be és mozoghattak volna más irányba is. Ha Oliver beválik, mint elkapó tight end akkor tökéletes draftot tudhatnak maguk mögött, így minimális hiányérzetem van, B+.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!